Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A korábbi évek tapasztalatából kiindulva a Világkupára 850–900 ponttal lehet kijutni. Ezeket CL1-es (itt 200 pont jár az elsőnek, 180 a másodiknak, stb.), CL2-es (itt 100 pont jár az elsőnek, 80 a másodiknak, stb.) futamokon lehet „gyűjtögetni”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a CL1-es versenyeken a top 10-ben, a CL2-eseken a 3–4. helyen kell végezni. Elvben akárhány versenyen részt lehet venni, de kategóriánként az elért legjobb három eredményt veszik figyelembe. A szeptembertől szeptemberig tartó idényben Norbertnek eddig mintegy 200 pontja van, amelyből 150-et Portugáliában, a többit az országos bajnokságon nyerte. Ezt kellene most „megpótolni” néhány száz ponttal.
– Jóllehet vetélytársaimtól eltérően nem volt alkalmam teremben, pályán készülni, de azt gondolom, jól sikerült a téli felkészülés. Úgy érzem, jó erőben, jó formában vagyok, és van esélyem arra, hogy jó eredményt érjek el – mondta el a sportoló, akit a Henri Coandă-repülőtéren értünk utol, mintegy 24 órás, két átszállásos, Dohát és Hongkongot érintő repülőútja előtt.
Elmondta: alig várja, hogy versenykörülmények között kipróbálhassa, vadonatúj „rakétáját”: egy Look r96 típusú pályakerékpárt, amelyet a Bertis támogatásával vásárolt. A karbonvázas járgány, amelyet kizárólag megrendelésre, méretre gyártanak, kedvezményesen ötezer euróba kerül. Csak a járatlanok kedvéért: ez a váz, villa és a kormány. Ehhez kell még legalább két versenykerék, darabja kb. ezerötszáz euró, néhány melegítőkerék, hajtómű, tányérok és egyéb „apróságok”, úgy, hogy a teljes felszerelésért a Bertis nagyjából tízezer eurót fizetett.
–Ez a világ jelenleg elérhető legjobb pályakerékpárja. Hihetetlenül robosztus, de mégis finom, nagyszerű geometriával, kiváló aerodinamikával, amely nem „hajlik oldalra” a terhelésnél, az átvitt energia száz százalékát az előrehaladásra fordítja. Innentől kezdve nem lehet azzal jönni, hogy az ellenfeleknek jobb volt a felszerelésük – szögezi le Norbert.
A most éppen Margittán leigazolt versenyző „nagyszerű hírként” közölte, hogy „végre hazajöhet”, a Sepsi–SIC ugyanis kerékpárszakosztályt hoz létre.
– Valóban kiírtuk a közvitát a sepsiszentgyörgyi tanács, a megyei tanács és a Tega közös tulajdonában lévő a Sepsi–SIC statútumának módosításra, amely szerint létrehozunk egy birkózó- és egy kerékpárszakosztályt. Nem titkolt célunk, hogy háttérintézményt adjunk a helyi, kiemelkedő egyéni sportolóknak is – erősítette meg megkeresésünkre Ambrus József, a Sepsi–SIC elnöke.
A nemzetközi mezőnynek két CL1-es versenyt szerveznek a tajvani 333 méteres, „régi szabványú” szabadtéri pályán (az új teremszabvány 250 méter). Szabó azt mondja: nem fél a kihívásoktól, hisz eddig többször bebizonyosodott, hogy jól feltalálja magát váratlan helyzetekben. Úgy fogalmaz: érzi a verseny „vibrálását”, ezért nemegyszer „a székely ember vérmérsékletéhez közelálló, egymás elleni harcból” jobban jött ki, mint az egyéni kvalifikációban jobb időket „borító” versenytársai.
Tajvanon a versenyzőknek meg kell küzdeniük az esetleges széllel, a meleg és rendkívül nedves levegővel és az időeltolódással is.
– Mindenkinek ugyanolyan meleg és ugyanolyan szél lesz, úgyhogy egyenlő esélyekkel indulunk – mondja Norbert, aki hozzáteszi: edzője tanácsára utazott egy héttel hamarabb, mert a szakember azt mondta, hogy annyi nappal kell korábban érkezni, ahány óra időeltolódást kell áthidalni.
A sepsiszentgyörgyi sportoló a napi munkáját felügyelő Horváth Sándor másodedzővel utazott keletre, és mindkét versenyen két számban, sprintben és keirinben (motorvezetéses üldözőverseny) indul.
Szabó Norbert támogatói a Bertis, a Conico, az In-Nova, a Depo, a High Energy és a Román Kerékpáros-szövetség.