Ki szeretne jutni az olimpiára, majd edzőként folytatná

Bara-Németh Beáta, a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdázója 14 éves kora óta erősíti a román válogatott korosztályos csapatait. Júliusban előbb a szófiai U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon méretett meg a válogatottal, majd a szlovéniai Mariborban rendezett Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a 3×3-as csapat tagjaként vett részt. A 18 éves erőcsatárt a kezdetekről, válogatottságról, a KSE-ről és céljairól is kérdeztük.

– Mikor kezdtél kosárlabdázni?

– Harmadik osztályban, ám akkor nem nagyon tetszett. Egy évig abbahagytam, majd ötödikesként ismét nekifogtam, ezúttal teljes gőzzel. Akkor már beleszerettem a kosarazásba és tudom, hogy ez az, amit a jövőben is folytatnék.

– Emlékszel még, miért mentél el az első edzésre?

– Biszak Boglárka, aki unokatestvérem, akkor már ügyesen kosarazott, talán ő inspirált kezdetben. Ezért gondoltam, kipróbálom, ám, amint mondtam, kezdetben úgy éreztem, nem nekem való a kosárlabdázás. Majd kicsit később rádöbbentem, ez igenis az én sportom.

– Azóta elég hosszú utat bejártál. Volt-e egy olyan pillanat, amikor úgy érezted, ez már több, mint egyszerű játék?

– Egyértelmű, hogy számomra ez több, mint játék. Hamar rájöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni és ezzel szeretném megkeresni a kenyerem. Most úgy érzem, nem nagyon van más opcióm, és szeretnék a kosárlabdázásra fókuszálni.

– Felidéznéd eddigi pályafutásod főbb mérföldköveit?

– Ötödikesként Bereckben Minescu János edző irányításával kezdtem kosarazni hetente kétszer. Voltak fiú csapattársaim, mint Szabó Lehel, aki ugyancsak ott volt Mariborban a 3×3-as válogatottban, akik bejártak Kézdivásárhelyre is edzésekre, ahol ugyancsak Minescu János edzette a fiúkat. Ekkor nagyon lemaradtam tőlük, a fejlődésük látványos volt, erre az edző mondta, menjek én is a fiúkkal edzésekre Kézdire. Pár hónapig csak a fiúkkal edzettem, majd Székely NB-bajnokságot rendeztek a lányoknak és Minescu-edző beajánlott Farkas Alpár tanár úrnak, hogy vigyen el engem is. Emlékszem, Szentgyörgyön volt a bajnokság megrendezve. Az edző vélhetően nem tudta, mire számítson, a második negyed utolsó cseréje voltam, de szépen játszottam, és szerintem „megfogtam” őt azon az első meccsen. Ezt követően kezdtem edzeni a lányokkal is. Volt olyan időszak, amikor hetente négyszer napi három edzésem volt: végeztem a sulival, jöttem edzeni a fiúkkal, onnan a 2–3 évvel nagyobb korosztály, majd a lánycsapat edzésére mentem, aztán este nyolc, fél kilenckor mentem haza. Nehéz időszak volt, de nagyon sokat segített a fejlődésemben.

– Mikor kaptál először behívót a román válogatottba?

– Ha jól emlékszem, az U14-es keretbe hívtak be a Perform Baschet program keretében Brassóban rendezett ötnapos edzőtáborba. A következő behívót talán az U15-be kaptam, amikor egy válogatást követően el is vittek Makedóniába, Szkopjebe.

– Azóta folyamatosan a román korosztályos válogatottakat erősíted. Legutóbb a szlovéniai Mariborban rendezett Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a 3×3-as csapat tagjaként, azt megelőzően pedig a Szófiában rendezett U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon játszottál. Mariborban kevésen múlt, hogy a csapat nem lett negyeddöntős…

– Úgy éreztük, felkészültek vagyunk és úgy utaztunk oda, hogy éremmel a nyakunkban szeretnénk hazajönni. Minden esélyünk megvolt ere, fantasztikusan kezdtünk, Magyarországot tíz ponttal (17–7 – szerk.), Litvániát négy ponttal győztük le (18–14) úgy, hogy a végén hozták vissza a mérkőzést, hiszen ellenük is vezettünk 9–10 ponttal. Egyértelműnek tűnt, hogy a lengyeleket is megverjük. Úgy érzem a szerencsén múlt, hogy végül kikaptunk (10–14). Óriási csalódást éltünk akkor meg mind a négyen a csapatból, amikor tudtuk, hogy körbeverés miatt kiesünk.

– Nem jutott sok idő a felkészülésre, hiszen kevéssel a fesztivál előtt ért véget az EB.

– Nem volt túl hosszas, viszont a többi országnak sem lehetett hosszabb, hiszen az ő játékosaik is ugyanúgy ott voltak az Európa-bajnokságon. Kiemelném, hogy jó edzőink voltak, Alin Saftel például nagyon sokat segített. Sajnos, ő nem lehetett ott, de érte játszottunk. Jó hangulat volt, élveztük az edzéseket, jobban odatettük magunkat, nem muszájból mentünk edzeni.

– Az Európa-bajnokságon Románia úgy lett tizenhetedik, hogy az ezüstérmes Luxemburg elleni csoportmérkőzésen félidőben még vezetett, végül hosszabbításban maradt alul és a többi mérkőzés zömében is jó első félidőt produkált a csapat.

– Ott is felkészültnek éreztem a csapatot, a dobogós helyezésben is bíztam. Úgy véltem, ha valaki Romániából fel fog jutni az A-divízióba, talán mi leszünk azok idén. Nagyon jó csapatunk volt, egyénileg fel voltunk készülve, de hiányzott a szükséges plusz, a csapatszellem. Bár az első félidő mindig jó volt, és szép csapatként játszottunk, a második játékrészben mindig, minden összeomlott és nem találtuk meg a hibát, amit kijavítva a következő mérkőzésen másképpen, jobban alakulhattak volna a dolgok. Sajnos ez mindvégig így volt, az utolsó előtti mérkőzésen, Ukrajna ellen ugyanez történt: félidőben tíz ponttal vezettünk, végül három ponttal alulmaradtunk. Csapatként azt a bajnokságot is csalódásként éltük meg, mert tudtuk, hogy többre vagyunk képesek.

– Egyik válogatott-torna sem úgy sült el, ahogy vártad. Egy-egy ilyen tapasztalat megerősíti vagy ellenkezőleg, lelombozza a sportolót?

– Hosszú távon megerősíti, rövid távon lelombozza. Ha most vissza kellene mennem a válogatottba, valószínű, hogy nem azzal a lelkesedéssel tenném, mint a tornák elején, de ha jövő nyáron ismét hívnak, talán sokkal nagyobb energiával és jobb hozzáállással tudok segíteni a csapaton, hogy ott legyünk a legjobbak között.

– Milyen érzés volt, amikor először hívtak a válogatottba?

– Nagyon féltem, mert nem tudtam románul és nem ismertem senkit a leendő csapattársaim közül. Alig pár szót ismertem, és mérges voltam magamra, amiért nem beszélem jól a nyelvet. Nem tudtam jól kommunikálni az edzőkkel, sem a csapattársaimmal. De nagyon megértőek voltak, segítettek, ahol tudtak. Időközben aztán minden kialakult és már nem ütközöm ilyen nehézségbe.

– Közeleg a 2023–2024-es idény. A KSE-nél folytatod a kosárlabdázást?

– Igen, a következő szezonban még biztosan.

– Hogyan értékeled az utolsó bajnoki szezont úgy a csapat, mint a saját teljesítményed szempontjából?

– A szezon elején csapatként kitűztünk pár célt, például, hogy a Román-kupában kerüljünk a legjobb négy közé, ami sajnos nem jött össze, hiszen a nyolcaddöntőben a rendkívül erős Arad kiejtett. A másil cél pedig a bajnokságban a felsőházba jutás volt, ami összejött. Ami a szezonban nyújtott teljesítményemet illeti, nem vagyok elégedett. Úgy érzem, nagyon sok dolog visszafogott: rögtön a szezon kezdetén vakbélműtéten estem át, emiatt másfél hónapig nem edzhettem. Legyengültem, nem volt könnyű onnan visszaállni. Aztán, amikor helyrekaptam magam, enyhe könyöksérülést szenvedtem, ami ugyancsak visszafogott, nem dobtam biztosan. A szezon vége felé kisebb sérülések is adódtak, de ettől függetlenül úgy érzem, lehettem volna jobb is és többet tudtam volna a csapatot segíteni. Remélem, a következő szezonban a dolgok úgy alakulnak, ahogy eltervezem.

– A csapatedzéseken túl mit tehet egy játékos saját fejlődése érdekében?

– A külön edzések fontosak, de mentálisan is sokat hozzá lehet tenni a dologhoz. Az egészséges önbizalom nagyon meglátszik a játékon, hiszen van, aki talán technikailag, illetve taktikailag szerényebb képességű, de az önbizalom nagyon sokat segíthet. Ami engem illet, jó lett volna edzőterembe járni, kicsit erősíteni a testemet, de ez sajnos, idén nem így alakult. Még iskolába járok, így a délelőttjeim foglaltak voltak, délután meg a csapattal edzettem. Edzésről-edzésre menni meg eléggé húzós.

– A beszélgetés elején említetted, hogy a jövődet is a kosárlabdázásban látod. Milyen hosszú távú terveid vannak?

– Szeretném, ha öreg koromban úgy emlékeznének rám, hogy „ez a kosaras néni jó volt.” Nyilván, 50 évesen nem fogok kosarazni, de a játékos-pályafutásom után edző szeretnék majd lenni. Kisebb korosztályokat edzenék, hogy megszerettessem a gyerekekkel a kosárlabdázást.

– Játékosként mi a legfőbb célkitűzésed?

– Ki szeretnék jutni az olimpiára. Talán 3×3-as kosárlabdában nagyobb esélyem van erre, mint 5×5-ösben.

– A WNBA-beli szereplés nem szerepel a célok között?

– Nem szeretnék ennyire előregondolni, de ha lehetőséget kapnék rá, elfogadnám az ajánlatot, hogy ott játszhassak.

– Ha kosárlabdázóként egyetlen kívánságod teljesülhetne, mi lenne az?

– Hogy legyek 20 centivel magasabb, és mozogjak ugyanígy. Sokat segítene.

Kiemelt fotó: fiba.basketball