Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiélezett összecsapásra van kilátás ma este

Kiélezett összecsapásra van kilátás ma este Sport

Az Academica Clinceni ellen mutatott jó formát szeretné meglovagolni a Sepsi OSK, amely alig három nappal a 4–0-s diadal után a fővárosi Dinamo otthonában igyekszik jó eredményt elérni 20.30-tól az I. liga 21. fordulójának nyitányán.

Hirdetés
Hirdetés

Leo Grozavu vezetőedző tegnapi sajtótájékoztatóján a többihez hasonlóan fontosnak nevezte a Dinamo elleni párbajt, ugyanakkor nem tudta szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy míg a fővárosiak legutóbb múlt pénteken játszottak bajnokit, az OSK-nak alig két nap jutott a pihenésre a keddi összecsapás után.

– Nem igazán értem a mérkőzések beütemezésének módozatát, ez is, sok más egyébhez hasonlóan, sajátosan működik itt nálunk, valami számomra rejtélyes hierarchia alapján, vagy egyesek kénye-kedve szerint. Nem találom ezt normálisnak, mivel mi is a bajnokság részét képezzük, és attól, amiért szentgyörgyiek vagyunk nem kéne kevésbé fontosak legyünk, mint más csapatok. Kezd gyakorivá válni ez a probléma, csakúgy, mint a játékvezetői túlkapások ellenünk – jelentette ki Leo Grozavu. – Bebizonyosodott, hogy legalábbis furcsa módon jelölik ki a bírókat a mi mérkőzéseinkre, ráadásul megengedhetetlenül sokat tévednek ellenünk, elég csak a könnyedén felmutatott sárga és piros lapokra gondolnunk. Év vége van, túl sok az eltiltott játékosunk. Jó ellenfél a Dinamo, szó se róla, de remélem, hogy a mérkőzés kizárólag a pályán dől el, és a jobban játszó csapat nyer – nyomatékosított.

A két együttes eddig hét alkalommal feszült egymásnak a bajnokságban, négy Dinamo-siker mellett két döntetlen és egy Sepsi-győzelem a mérleg. Most ugyanolyan bravúrra lenne szükség, mint 2018. április 18-án, ki nem emlékezne arra, amikor Ibrahima Tandia duplája döntötte el a találkozót. Jelenleg csak egy tabellapozíció választja el egymástól a két csapatot, a 28 pontos Dinamo továbbra is a felsőházról álmodik a 8. helyen, míg a 22 pontos OSK már visszafogottabb e tekintetben a 9. pozícióban.

– Nemcsak a play-offra hajtó Dinamónak fontos a találkozó, nekünk is lényeges, hogy pontokat szerezzünk, mert nem mindegy, mennyit viszünk magunkkal a play-outba. Biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz, de remélem, csak a két csapat dönti el a három pont sorsát – hangsúlyozta Grozavu.

A sajtótájékoztatón jelen levő Marius Ştefănescu elmondta mennyire örül, hogy hasznára vált a csapatának. „Örülök, hogy tudtam segíteni, az a legfontosabb, hogy nyertünk, a saját teljesítményem csak mellékes, ugyanakkor remélem, hogy ezután is hozzá tudom tenni a magamét a csapat eredményessége érdekében. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ma este, de nekünk úgy kell pályára lépni, hogy győztesen hagyhassuk el azt” – fogalmazott a 21 éves játékos.

A 21. forduló műsora: pénteken 20.30-tól Bukaresti Dinamo – Sepsi OSK; szombaton 13 órától: Academica Clinceni – FC Botoșani, 15 órától Jászvásári Politehnica – Medgyesi Gázmetán, 20 órától Krajovai U – FC Voluntari; vasárnap 18 órától Chindia Târgoviște – FC Hermannstadt, 20.30-tól FC Viitorul – FCSB; 20 órától Kolozsvári CFR – Astra Giurgiu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás