Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Lendületesen kezdte a találkozót a Sepsi OSK, és már az első perctől fogva össztűz alá vette az Ureche által védett vendégkaput. A vendégkapusnak akadt is dolga bőven, az 5. percben például hatalmasat védett Bălașa fejesénél, öt perccel később viszont már ő is tehetetlen, amikor Luckassen az eléje pattant labdát jobbal a kapu közepébe lőtte közelről (1–0). Alig pár perc múlva már kettővel vezetett az OSK, Ștefănescu szögletét követően Bălașa fejelt kapura, a labda Luca Florică hathatós közreműködésével a bal alsóban landolt (2–0).
A folytatásban is a Sepsi OSK támadott, az Academica védekezett, azonban a próbálkozások nem értek célba. Pedig Askovszki a tizenhatosról csak milliméterekkel vétette el a jobb felső sarkot, illetve Aganovic is a bal oldali kapufát találta el. A 45. percben Aganovic ismét közel került a gólszerzéshez, azonban C. Ion blokkolt a gólvonalon. Egy perc múlva már zörgött a háló, Păun jobbról éles szögből a kapus lába között talált a kapuba (3–0).
Adnan Aganovicnak a második félidő elején sem volt több szerencséje, az 54. percben harmadszor is elúszott a remek lehetősége, ezúttal fejjel találta el a jobb oldali kapufát. Aztán Fortuna mégis rámosolygott a horvát középpályásra, két kapufa és egy gólvonalról kiszedett labda után a 67. percben a jobb alsóba lőtte Luckassen jobboldali beadását (4–0). Ezzel még nem volt vége, a csereként beállt Tudorie vágta be a léc alá a Golofcától kapott labdát, majd a 6–0-s végeredményt Bogdan Mitrea fejese állította be. Történelmi győzelmet aratott a Sepsi OSK, még sosem nyert hat góllal az élvonalban, négy góllal is csak egyszer sikerült: 2019. december 10-én, éppen a Clinceni ellen.
Győzelmével az alsóház első két – európai kupaindulásért rendezendő osztályozót érő – helyét megcélzó OSK két pontra megközelítette az élen álló Botoșani-t és Rapidot.
Labdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás, 3. forduló: Sepsi OSK–Academica Clinceni 6–0 (3–0). Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, 1800 néző. Vezette: C. Popa.
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Bălașa, Mitrea, Dumitrescu – Eder González (Vașvari, 60.), Păun – Askovszki (Bărbuț, 61.), Aganovic (Fülöp, 70.), Ștefănescu (Golofca, 70.) – Luckassen (Tudorie, 76.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Clinceni: Ureche – Rufati, Corinus (Obedeanu, 66.), C. Ion, Holzmann – Vrdoljak, Cvetkov – Florică, Dima (Mboko, 46.), R. Ion – Dumitrache (Jerdea, 66.). Vezetőedző: Daniel Popa.
Gólszerzők: Luckassen (10.), Bălașa (14.), Păun (45+1.), Aganovic (67.), Tudorie (85.), Mitrea (90.).
További eredmények, alsóház: FC U Craiova – CS Mioveni 1–1, Chindia Târgoviște–FC Dinamo 0–2, Aradi UTA – Medgyes 4–0, FC Rapid – FC Botoșani 3–0. Felsőház: FC Voluntari – FC Farul 1–0, FCSB – Universitatea Craiova 0 – 2. A Kolozsvári CFR – FC Argeș találkozó tegnapi lapzártánk után kezdődött.