Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Nagyon boldogak és büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, a tízből hat produkciót egy héttel a verseny előtt fejeztünk be, tehát nagyon friss koreográfiákkal mentünk versenyezni, de nagyon ügyesen teljesítettek a gyerekek. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban, és lám megérte. Egy nagy család vagyunk, és szívvel-lélekkel szeretünk táncolni – ez a sikerünk titka! Köszönöm a szülőknek, akik elkísértek és végig szurkoltak nekünk, köszönjük Bartók Ildikónak a csodás ruhákat, Cosma Levinek, Kerekes Jenő igazgató úrnak, és nem utolsó sorban a gyerekeknek – nyilatkozta lapunknak Molnár Enikő oktató, koreográfus.
Eredmények: Fancy csapat (formáció, gyerek A-kategória) Light című produkció – arany minősítés; Dolls csapat (csoport, gyerek A-kategória) Pump it című produkció – arany minősítés; One Beat (csapat, formáció, junior A-kategória) China Town című produkció – arany minősítés; Moldovan Andreea és Sándor Mátyás duó (junior A-kategória) Four seasons of Love című produkcióval – arany minősítés; Dancing Dolls (csoport, gyerek A-kategória) Two minutes from India című produkció – kiemelt arany; Solo D-STEPS Cernescu Denisa (junior A-kategória) Clap című produkcióval – kiemelt arany; Girl Gang csapat (csoport, junior A-kategória) I like drilling című produkcióval – kiemelt arany; Mega Crew (mega formáció, junior A-kategória) Star Wars című produkcióval – kiemelt arany; Trio-Angels (junior A-kategóriában) Charlie’s Angels című produkcióval ezüst; No Limit csapat (formáció, junior A-kategória) Hello, you there című produkcióval ezüst.
Kategória legjobbja különdíj: Girl Gang: I like drilling, One Beat: China Town, Mega Crew: Star Wars. Emellett Molnár Enikő koreográfusi különdíjat vehetett át a China Town című produkcióért, de a legkiemelkedőbb tánciskolának járó különdíjat is a szentgyörgyiek kapták.
Versenyzők: Alexandrescu Andreea-Victoria, Anton Ioana, Barabási Janka Johanna, Bartha Csilla, Bălănică Alexandra, Bălănică Brianna, Berecz Andreea, Bernad Andreea, Bezsnei Abigél, Bercea Andrada, Cernescu Denisa-Maria, Coman Emilia, Csutka-Daczó Zsanna, Dima Cosmin, Dobri Anita, Galang Nicole Anne, Gombos Andrea, Iancu Henrietta Judit, Imreh Izabella, Imreh Diána Andrea, Imreh Edina Gyöngyvér, Imreh Evelin Léda, Karácsony Adrienn, Koós Adrienn, Konnát Barbara, Krizbai Attila, Laslo Renáta-Brigitta, Moldovan Andreea, Pandele Mara-Ioana, Popa Ana-Maria, Sándor Mátyás, Szakács Johanna, Sylvester Henrietta Vanda, Turturică Diana-Oana, Trandafir Rianna-Ecaterina, Todor Maia, Toma Ştefania-Alexia, Urdă Andreea-Mălina, Vass Barbara Nikolett, Vlăsceanu Andrea Renáta, Zsigmond Zsanett.