Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Számos versenyen vettetek részt, díjakkal tértetek haza, felkészült, erős tánccsoportod van, mi ennek a titka?
– A siker titka a kemény munka, ez az egyetlen háttér, összetétel. Ez a legfontosabb, minél sikeresebb vagy, annál többet kell dolgoznod. És ezt teszem én is, és a csapatom is. Nemrég voltunk a Bucharest Dance Festivalon, amelyre nyár óta készültünk, napi szinten edzettünk, és ez így van minden egyes verseny, megmérettetés előtt.
– Indulási jogot szereztetek a kanadai világbajnokságra, illetve a Budapesti Freedom Dance Festival nemzetközi táncversenyre is. Mit jelent ez számotokra?
– Óriási dolog mindkettő, sőt, az is, hogy a kvalifikációs versenyen egyáltalán jelen voltunk, de Kanadába nem fogunk elmenni ugyanis nagyon messze van, és rengeteg pénzbe kerül. Igazából mindig sikerül elérni azt a pontszámot, hogy kijuthassunk a vb-re, de 36 versenyzőm van, és egy repülőjegy ára 1000 dollár, így esélytelen az indulásunk. Tavaly a Dance Star világbajnokságra is kvalifikálódtunk, elmentünk, sikeres volt, de nagyon nehéz egy-egy ilyen versenyen részt venni.
– Nem okoz ez frusztrációt számotokra?
– De igen, mert mindenhová el szeretnénk jutni, mégis olykor versenyeket mondunk vissza, mert tényleg rengeteg pénz a fellépés, utazás, ruhák tervezése, gyártása. Sajnos nem bírjuk meg anyagilag.
– Melyek voltak az idei év sikerei?
– Tavaly és idén voltunk a legtöbb versenyen, arany- és ezüstérmeket szereztünk, minden eseményen helytálltunk, voltunk Barcelonában, de kiválasztottak a portugáliai világbajnokságra is. A World of Dance-en negyedikek lettünk a triónkkal, ami nagy eredmény, mert először léptünk fel ott.
– Milyen táncokat kell előadni egy-egy versenyen? Standard program van vagy szabad koreográfia?
– Többféle kategória van, mi az urban kategóriában versenyzünk (hip hop street dance műfaja) és van az MTV Comercial, ami szerencsére nekem nagy erősségem és tematikát választhatok ezen belül. Az urban kategória nehezebb, mint az utóbbi, egy produkcióban három stílus is van, amit elég nehéz kivitelezni. Tudni kell, hogy Romániában sok erős tánccsoport van, képzéseken vesznek részt profi román táncosokkal, de külföldiektől is sokat tanulunk. Az a legfontosabb, hogy minden stílust az alapoktól tanuljanak meg a gyerekek.
– Mennyire veszik komolyan a gyerekek a táncot, ami igazából egy könnyed műfaj. Mekkora a lemorzsolódás?
– Mindig van lemorzsolódás, de szerencsére a versenycsapat állandó. Nehéz utánpótlást találni, de mindig több oka van a távolmaradásnak: nem támogatják a szülők, túl sokba kerül, vagy nem fér össze az iskolával. Én mindenki döntését elfogadom, tiszteletben tartom. A versenyszintű tánc több mint egy heti sportóra, és csak azok jutnak ide, akik nagyon szeretnek táncolni és komolyan veszik. Ebben nagyon sok pénz, idő és energia van, ezért kell komolyan venni. Ezt a gyerekek is tudják, bizonyítani akarnak, és szerencsére tudnak is. A gyerekek érzik és értik, hogy a versenytánc már nem játék, komolyan kell venni.
– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
– Most a Gyermekek Palotája év végi szereplésére készülünk, ami december 20-án lesz a Sepsi Arénában. Csakúgy, mint tavaly, jótékonysági esttel készülünk, a belépő 15 lej értékű élelmiszercsomag lesz. Ezt követően februárig pihenünk, azaz verseny nélküli edzéseket tartunk, aztán lesz a Dance Star kvalifikációs verseny, majd a Dance World Cup következik, ahol szintén megméretkezünk. Szintén jövőre lesz Kolozsváron a World of Dance, remélem oda is eljutunk. Úgy tervezem, hogy nem veszünk részt túl sok versenyen, csak azokon, amelyek szakmailag nagyon fontosak, és amelyeken fejlődni és tanulni tudunk. Spórolni szeretnék, mert mindenképpen el akarunk jutni valamelyik világbajnokságra. A most zajló Hip Hop International verseny fináléja Amerikában van, ez a legnagyobb táncverseny a világon. Román csapat már versenyzett ott, nyerni azonban még senki nem nyert. De erre a versenyre kijutni óriási eredmény önmagában is. Ez a mi amerikai álmunk.
*****
A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája közösen a Love To Dance egyesülettel vasárnap Bukarestben, a Hip Hop International versenyen állt színpadra. 36 táncossal és 3 produkcióval szálltak versenybe Románia legerősebb táncversenyén, ahol a bajnoki címen kívül az amerikai világbajnokságra való kijutás volt a tét.
„Második alkalommal vettünk részt ezen a versenyen, ahol a legjobbak mérettetnek meg. Kimondhatatlanul büszke vagyok a gyerekeinkre, mindannyian emberfeletti erővel és elszántsággal harcoltak a pódiumért. Nagyon elégedett vagyok az eredményeinkkel, boldogok vagyunk, hogy ezen a magas szintű versenyen sikerült ilyen szép eredményt elérnünk” – értékelt boldogan Molnár Enikő oktató. – „Köszönöm a szülőknek a támogatást, a gyerekeknek az elhivatottságukat, Bartók Ildikó varrónőnek a gyönyörű ruhákat, illetve köszönjük koreográfusainknak – Nagy Zita, Móricz Dániel és Cosma Levi Lennon – a befektetett munkát, illetve a Gyermekek Palotája Igazgatójának, Kerekes Jenőnek” – fűzte hozzá.
Táncosainknak minden okuk megvolt az örömre, tudniillik a döntőben a Mega produkció – amely tavaly hetedik helyezett lett – ezúttal a második helyen végzett (tízből) mindössze 0,023 pontszámmal csúszva le a bajnoki címet jelentő első helyről. Halkan hozzátesszük, hogy a bajnokcsapat hatodik alkalommal diadalmaskodott ezen a kiíráson, de úgy tűnik, jövőre már komoly kihívóik lesznek a szentgyörgyiek személyében. A mieink ezzel a helyezéssel kijutottak az egyesült államokbeli világbajnokságra is. A Varsity csapat 5. helyen végzett a tízből, míg az Adults csapat 4. lett a nyolcból.
Versenyzők: Alexandrescu Andreea-Victoria, Anton Ioana, Bartha Csilla, Bălănică Alexandra, Bălănică Briana, Berecz Andreea, Bernad Andreea, Bezsnei Abigél,Cernescu Denisa-Maria, Coman Emilia, Csutka-Daczó Zsanna, Dima Kozmin, Dobri Anita, Galang Nicole Anne, Gombos Andrea, Iancu Henrietta-Judit, Imreh Izabella, Imreh Diána-Andrea, Imreh Edina-Gyöngyvér, Imreh Evelin-Léda, Karácsony Adrienn, Koós Adrienn, Konnát Barbara, Laslo Renáta-Brigitta, Moldovan Andreea, Pandele Mara-Ioana, Popa Ana-Maria, Szakács Johanna, Sylvester Henrietta-Vanda, Turturică Diana-Oana, Todor Maia, Toma Ştefania-Alexia, Urdă Mălina, Vass Barbara- Nikolett, Vlăsceanu Andrea-Renáta, Zsigmond Zsanett. (bzs)
Buszkek vagyunk ratok lanyok nagyon ugyesek vagytok . Kivanunk tovabbi sok sikert vagyaitok elereseh Molnar Enikonek kulon gratulalunk a faradhatatlan munkajaert es odaadasaert , faradsagot nem ismerve tanit benneteket , aminek meg is van az eredmenye
A sok munkanak meg van a gyumolcse .