Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A román, azaz romániai felnőtt jégkorong-válogatott az 1970–1980-as években toronymagasan esélyes volt a magyar nemzeti csapattal szemben, ami számos mérkőzésen konkrétan megmutatkozott. A korosztályos válogatottaknál úgyszintén. Az 1990-es években kezdett valamelyest csökkenni a magyarok hátránya az… erdélyi magyarokkal szemben, aztán a mutatók fokozatosan megfordultak.
Olyan évtizednyi vagy még hosszabb időszakot jegyezhetünk, amikor a magyar és román, azaz romániai válogatottak mérkőzései előtt joggal lehetett 5–10 gólos magyar, azaz magyarországi győzelemre tippelni. A román válogatott esetében azért kell gyakran romániaira váltania a sportnyelvnek, mert sok-sok évtizeden át erdélyi, székelyföldi magyarok alkották a romániai válogatott gerincét – igaz ez akkor is, ha éppen Kárpátokon túli vagy brassói (régebb kolozsvári) csapatoknál játszottak.
A jégkorong nagy öregjei tudnak olyan esetekről, amikor a Magyarország – Románia mérkőzéseken percekig kivétel nélkül csak magyar játékosok küzdöttek a jégen, mert éppen úgy sikerültek a sorok cseréi, illetve a sorok közötti variációk. Ma is előfordulhat ilyesmi ifi és felnőtt szinten egyaránt, de most már az etnikai egyszínűséget nem csak a román játékosok bonthatnák, hanem a két ország honosított jégkorongozói is.
Az angliai Nottingham jégcsarnokában, a 2022-es téli olimpia egyik selejtezőjén a magyar válogatott óriási küzdelemben győzött (3–2) a romániai ellen, a „rendes” játékidő 2–2-es döntetlennel zárult. Az előző évtized, másfél évtized erőviszonyait figyelembe véve ez meglepő eredmény. Vajon a romániai, erdélyi, székelyföldi jégkorong kezdte utolérni a magyarországit, kezdte ledolgozni hátrányát? Nehéz egyetlen mérkőzés alapján megítélni. Tisztulhat a kép a tavaszi, szlovéniai világbajnokságon, ahol a két csapat csoportellenfél lesz! A borúlátók szerint a másodvonalból való kiesésről dönthet a mérkőzésük, mégpedig „ki-ki” alapon.
A romániai válogatott 1996-tól 2018-ig folyamatosan a 25–31. helyek valamelyikét foglalta el a világranglistán, tavaly lett 23. a harmadosztály megnyerésével. A magyar nemzeti csapat az utóbbi évtizedben az első 20–21 között szerepelt, 2016-ban a 15. volt. Statisztikailag a romániai válogatott sokat faragott hátrányából.