Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– A bevezetőben említett megmérettetés egyben egy újrakezdés is. Mesélne erről?
– Tudomásom szerint közel 6 éve nem volt színvonalasabb, nagyobb méretű paintball-verseny megszervezve Romániában. Csupán kisebb festékcsatákra került sor. Az országban az egyik legfontosabb mozgatóerő ebben a sportágban mi voltunk, a PPZ Saint George csapata, ugyanakkor a Paintball Point Zero vállalkozás. Még 2005-ben kezdtem el űzni a paintballt mint sportot, életformát, aztán az évek alatt számtalan eredményt mutattunk fel, többek között a magyar bajnoki kupát is elhoztuk, az eseményeken mindig dobogón végeztünk egy olyan sportágban, amelynek itt, Háromszéken semmilyen múltja nem volt. De ezzel egy időben számtalan sérülést is szereztem a megmérettetések során. A paintball – főképpen a költséges fogyóanyagok miatt – időközben vesztett a népszerűségéből, pontosabban a stratégiai, taktikai csapatjátékok terén a lézerharc kezdett hódítani, így, a megélhetés miatt mi is erre orientálódtunk: Kolozsváron, Bukarestben viszonylag egy időben nyitottunk korszerű, népszerű lasertag pályákat. Persze a paintball mindig is az egyedüli szerelmem maradt, ezért hébe-hóba még szerveztem kisebb játékokat. Pár hónapja kerestek meg a verseny szervezői, hogy felelevenítenék a paintballt mint sportot, illetve, hogy Bukarestben lenne egy nagy verseny, és segítsek a szervezésben, a versenyzők toborzásában, a fogyó anyagok vásárlásánál. Nagyon örültem a megkeresésnek, szívesen tettem eleget a felkérésnek.
– Versenyzőként is részt vett az eseményen.
– Igen, a PPZ Saint George csapata újraalakult, és részt vett a nyitott kupán. Két – kezdő és profi – kategóriában, összesen 20 csapat – határon innen és túlról – vett részt a versenyen. Érdekes módon az egykori junior csapat tagjai közül toboroztam a mostani PPZ legénységét: olyan fiatalok mellett versenyeztem, akiket egykor az alapokra tanítottam. A gyors, pár napos felkészülésünkhöz képest, a verseny alatti komoly technikai meghibásodások tükrében nagyon jól bizonyítottunk. Jó hír, hogy Noda-Scurtu Szabolcs, Noda-Scurtu Tamás, Bíró Botond, Sánta Ferenc és jómaga személyében újra komoly tervekkel vág a kalandnak a PPZ Saint George csapata. Jelenleg Kolozsváron élek, de heti rendszerességgel hazajárok, így nem lesz nehéz beindítani az edzéseket.