Líviát lenyűgözte a székely vendégszeretet

Karrierjét másodszor szakította félbe betegség, de nem az a típus, aki feladja, az akadályok csak megerősítik. Klubot és országot váltott, Szekszárdról Sepsiszentgyörgyre igazolt, ahol újra otthonra lelt. A Magyar Demokrata munkatársa, Kovács Zsófia a jelenleg a Sepsi–SIC csapatát erősítő Gereben Lívia kosárlabdázóval készített interjút a székely vendégszeretetről, Erdély hegyeiről és élete új kihívásairól – alább ebből idézünk.

A 23 éves Gereben Lívia Kecskeméten született, ott is kezdett kosárlabdázni, 16 évesen, 2016-ban került Szekszárdra az Atomerőmű KSC együtteséhez. A magyar kosárlabda egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon. A 2018-as kupagyőzelemnél a döntő legjobbjának választották, az MK-finálék történetének legfiatalabb és legértékesebb játékosa volt. 2019 májusában leukémiát diagnosztizáltak nála. Az életéért folytatott küzdelmét nem titkolta el, a nyilvánosság is nyomon követhette, nemcsak az ország, hanem a világ élsportolói is szurkoltak a fiatal lánynak, felépüléséért gyűjtést szerveztek. A súlyos betegséget két év alatt győzte le, történetéről Amíg a vérem hajt címmel dokumentumfilm készült. Az alkotás a világ tíz legjobbja közé került tavaly a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség médiadíjának versenyében (AIPS Sport Media Award). Gereben Lívia 2022 nyarán kivásárolta magát a szerződéséből és hat év után távozott Szekszárdról, majd a sorozatban hat román bajnoki címet szerző Sepsi–SIC csapatához igazolt decemberben.

– Hosszú hónapok után újra láthatjuk a kosárlabdapályán, a január elsejei posztjában úgy fogalmazott: mintha el sem ment volna. Az érzés a régi?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan formában vagyok, mint tíz hónappal ezelőtt, a poszt szövege inkább az érzelmeimre utalt, mert leírhatatlan, hogy újra pályán lehetek. Mintha az elmúlt időszak kihagyása meg sem történt volna. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem, és ezt szerettem volna kifejezni. Komfortosan érzem magam a pályán, bár előfordul még, hogy valamiben bizonytalan vagyok, vissza kell térnie a meccsrutinnak, de minden idő kérdése.

– Látszik is, hogy ismét élvezi a kosárlabdát. Ebben mennyit segített az új közeg?

– Nagyon jól érzem magam Sepsiszentgyörgyön, ami főleg magyarok lakta város, ezért nem is érzem úgy, hogy külföldön lennék, annak ellenére, hogy a csapatban magyarként mégis légiósnak számítok. A szakmai munka, a csapat körüli hangulat, az új csarnokunk az állandóan rendelkezésünkre álló konditeremmel – minden adott ahhoz, hogy visszatérjek a korábbi formámhoz és tovább fejlődjek. Sokat kapok itt mindenkitől, és igyekszem vissza is adni, minden téren.

– Hat évet töltött Szekszárdon, szinte a második otthona lett. A klubválasztásnál szempont volt, hogy olyan városba kerüljön, ahol ismét otthonra lelhet?

– Mindenképp. Szerettem volna olyan környezetbe kerülni, ahol mentálisan és fizikálisan is vissza tudok jönni egy egészséges szintre, mert az újabb betegség megviselt. A csapatválasztásnál szempont volt, hogy olyan legyen a környezet, ahol boldog lehetek. A székely emberek híresek a vendégszeretetükről, és teljes mértékben érzem a felém irányuló szeretet.

– Sokat jelent Sepsiszentgyörgyön, hogy magyar játékost igazolt a klub?

– Úgy érzem, tényleg sokat jelent, hogy itt vagyok, próbálom viszonozni és meghálálni a megelőlegezett bizalmat. Ha nem is nyomásként élem meg, de mindenképpen felelősséget érzek, hogy megmutassam és bebizonyítsam, mire is vagyok képes. Sokukat egyébként ismerem a múltamból kifolyólag. A leukémiám alatt szerveztek nekem gyűjtést, és sokan látták a rólam szóló filmet. Ezért a pályán és azon kívül is száz százalékot szeretnék nyújtani, nagyon motivált vagyok.

– Korábban mennyire kapcsolódott a határon túli magyarokhoz, mennyit változott esetleg a gondolkodása, mióta ott él?

– Nyilván a történelemtanulmányaim miatt tisztában vagyok az itteni magyarok helyzetével. A párom egyébként idevalósi, így bennem a megismerkedésünk után tudatosult jobban, mit jelent nekik a magyarságuk, milyen a gondolkodásuk, az életük, milyen akadályokat kell leküzdeniük a székely embereknek. Nagyon tisztelem őket, a közösséget, örülök, hogy itt élhetek, szeretem az itteni emberek felfogását, azt gondolom, mindez a pályafutásomat és az életemet is nagyon pozitívan tudja befolyásolni.

– Mennyire sikerült eddig Erdélyt felfedezni?

– Alföldi vagyok, Kecskeméten éltem, csodálom az erdélyi tájat, a sok hatalmas hegyet, főleg, amikor a hó is esik. Csodálatos a környezet, nyáron sokat túráztam, de még mindig rengeteg gyönyörű hely vár felfedezésre. És nagyon szeretek enni, élvezem a gasztronómiát, itt pedig finom ételek vannak és újak ahhoz képest, amit eddig próbáltam, így ez is pozitívumot jelent… Boldog vagyok, hogy itt lehetek a Sepsinél.

– Menyire kellett újra felépítenie magát, mennyit vett ki az elmúlt tíz hónap?

– Sajnos tíz kilót fogytam, ami a pajzsmirigy-túlműködés egyik nagy hátránya. Fizikálisan sokkal előbb sikerült visszatérnem szakemberek segítségével és a fokozatosság elvét megtartva. Hátrányt abban érzek, hogy hat hónapig nem játszottam tétmeccset. Kezdek egyre otthonosabban mozogni olyan dolgokban, amik a pályán mentálisan dőlnek el – védekezés, lepattanó –, számít, hogy visszajöjjön a meccsrutin és támadásban is sokkal több önbizalmam legyen. Úgy érzem, jól megy a játék, igaz, nem dobok annyi pontot még, de sok szegmensben hasznos tudok lenni a pályán és hozzá tudok tenni a csapat sikeréhez. (…)

– Még a klubváltás előtt úgy fogalmazott, a választásnál szem előtt tartja, hogy olyan szintű együtteshez kerüljön, ami segíti a visszakerülését a válogatottba. Most hogyan látja az esélyeit, egy jó szereplés a Sepsivel segíthet ebben?

– A válogatottba kerülés elsősorban a szövetségi kapitány döntése. Szerintem minden sportoló álma a válogatottság. Mindenkinek ott kell hogy lebegjen a cél a szeme előtt, hogy a hazáját képviselje. Az egész utánpótláskoromat végig a válogatottakban töltöttem, szerepelhettem már a felnőttben is, ezért számomra mindig is motiváló lesz a nemzeti csapat. Jelenleg nem vagyok még olyan formában, hogy azt mondjam, ott a helyem a válogatottban, de ezért dolgozom. Nagyon remélem, hogy pár hónap múlva már azt érzem, készen állok. Ha bármikor hívnak, megyek, nem kérdés.

Fotók: A Sepsi–Sic Facebook-oldala, Miska Brigitta