Lóháton teljes az élet

Rendkívül eredményes idényen vannak túl a kurtapataki Zonda Lovarda díjugratói és lovastornászai. Bajcsi Anna (Hanni) és Bangyán Benjamin (Lucy) is kimagaslóan teljesített az augusztusi országos bajnokságon, első helyet szerezve kategóriájukban, és a Regionális Díjugrató Bajnokságon is letették névjegyüket.

A nagy koncentrációt igénylő sportágakról, a ló és lovas közti összhang fontosságáról, az eredményesség mögött meghúzódó kemény munkáról beszélgettünk Ambrus Szabolcs lovasedzővel, aki már kisgyerekkorában életre szóló barátságot kötött a lóval.

– Hogyan kezdődött a barátsága a lóval?

– Kicsi korom óta érdekeltek a lovak. Nagyszüleim inkább géppártiak voltak, nagyapám nem tartott lovat, viszont a testvére nagy lóbolond volt, látta rajtam, hogy én is, és segített nekem. Felajánlotta, hogy akkor menjek hozzá, „amikor a nap egy arasznyira van a földtől”, akkor már nem volt olyan meleg, nem jártak úgy a legyek, s akkor felrakott a lóra, szőrén, kötőfékkel. Körülbelül a második ilyen lovaglásomkor, elfelé jól ment a ló, jövet viszont leestem, de Miklós bácsi megmondta, hogy az a jó lovas, aki ha leesik sem engedi el a lovat, én a kilencéves fejemmel ezt jól megjegyeztem, így jól megfogtam a gyeplőszárat, s a ló hazáig húzott. Ez volt az első ismerkedésem, ami nem rémisztett meg. Jött a folytatás, Csíkszeredában a Forrás Lovas Egyesület lett a második otthonom, ott nőttem fel, vakációban éjjel-nappal ott voltunk, iskolaidőben, amikor csak lehetett. Jó pár kilométerre volt a várostól a lovarda, ezért kellett ambíció ahhoz, hogy autó, bicikli nélkül kijárjunk oda, kigyalogoltunk, lovagoltunk, trágyát lapátoltunk, hazamentünk, tusoltunk és mentünk iskolába, amikor délutánosok voltunk. És ezt megtettük télen is, a mínusz húsz fokban. A mostani gyerekek kicsit kényelmesebb helyzetben vannak, de nagyon örülök, hogy egyre többen szeretnének lovagolni, egyre népszerűbb ez a sportág. Csíkszeredában versenyeztem, majd Magyarországon végeztem el az edzőit, Sasvári Sándor istállójánál dolgoztam és ott is versenyeztem. Miután hazajöttem, behívtak Bukarestbe katonának, a Steauának volt lovaskatona-csapata, a katonaságomat is díjugratással töltöttem, ott volt az első lovastorna-csapat, amit felkészítettem. Egy kis szünet és kőröspataki kitérő után kerültem Kurtapatakra.

A ló és lovas közti összhang a legfontosabb

– Az edzés arról szól, hogy a fiatal lovasok és lovaik a versenyeken jól teljesítsenek. Mennyi munka áll mögötte?

– Rengeteg. Ez mindig attól függ, mennyire szakszerű a felkészülés, és mivel gyerek–ló párosról beszélünk, mindenkinél egyéni. Attól függ, a ló mennyire tanulékony, mennyire figyelmes, ugyanez érvényes a lovasra is, mennyire fogja fel és érti meg, hogyan tudja átadni a lónak a saját akaratát, hogy tudnak közös nevezőre jutni. Rengeteg bizalom kell hozzá, enélkül nincs lovaglás, nincs ugratás. A versenyeken több kategória létezik, van kvalifikációs vizsga, bátorító verseny, kezdő meg amatőr, gyerek és junior kategóriák, ajánlott meglépni ezeket a lépcsőfokokat, folyamatosan kell fejlődni, haladni felfelé.

– A mentális felkészítés is éppolyan fontos?

– Valóban, ez egy nagyon összetett folyamat, a versenyzők nagyon össze kell nőjenek a lovakkal, mert az egész a bizalmon múlik, ha ez hiányzik, akkor nincs jó pálya. Anna lova, Hannika még fiatal, az országoson volt bedobva a mélyvízbe, Beni második éve dolgozik Lucyval, egyre jobban összeszoknak, mindkettejüknek megvan a sajátossága, például Beni nagyon nyugodt természet, finom keze van, ez az erőssége, így ennek megfelelően próbálunk neki pörgősebb lovat választani, amit nagyon jól vissza tud fogni. Nagyon sok dologra oda kell figyelni, az is számít, mikor „érik” meg a páros, engem is nagy megelégedéssel töltött el az országoson mutatott teljesítményük, gyönyörű lépcsőlépés volt mindkét lovas számára, tökéletes összhang, kiválóan vették együtt az akadályokat, hibátlan ugrásokkal, megfelelő szakértelemmel.

– Épp ez a kettősség adja a sportág sajátosságát, nemcsak a lovas, de a ló teljesítménye is szükséges.

– Ezt mindig elmondom a szülőknek is, és nemcsak azért, mert hazabeszélek, mert e mellett köteleztem el magam. Van ez a sport, amiben lehet versenyezni, akármeddig el lehet jutni versenyszinten, de ami fontosabb: nevel. Önkontrollra tanít, mert a saját akaratomat át kell adnom ennek a pár száz kilós élőlénynek, és ami a legszebb benne, ezt nem lehet erőszakkal csinálni. Ezt csak úgy lehet, ha a gyermek is végiggondolja az egész folyamatot, mi működött, mi nem, hogy reagált a ló, hogyan tudott összhangba kerülni vele és így tovább. Az a legjobb a lovazásban, hogy a lóval nem lehet hisztizni, nem lehet feleselni, mert attól ő nem fog jobban teljesíteni, ez csak akkor működik, ha a lovasban letisztul ez az egész, csak utána lesz belőlük igazi páros.

– Érdekesnek találom az edző szerepét, a lehető legjobban felkészítheti tanítványait a versenyekre, különböző helyzetekre, de a ló hátán mégis önálló döntéseket kell hozni, ilyen szempontból mégiscsak magányos sport.

– Szoktam mondani mindig a lovasaimnak, hogy ezt teljes mértékben ők kell akarják, én hiába akarom a pálya széléről. Amit én hozzá tudok tenni az egészhez, az az, hogy elmagyarázom, mit, miért csinál, és ezt megpróbálom mindenkinek a saját nyelvén. Meg kell ismerni a gyermekeket, a lovakat, nekem két élőlényen keresztül kell megértetnem magam. Versenyhelyzetben a pillanat töredéke alatt kell döntéseket hozni, minden mást ki kell zárni, az ugratásoknál a távolságokat ki kell számolni, csakúgy, mint a vágta ütemét, magától nem ugrik a ló, oda kell vezetni, azelőtt akár centiméterre pontosan kell tudja a lovas, hogy hol fog dobbantani a lóval. Anna és Benni stafétában harmadikok lettek az országoson, ami nagy bravúr volt részünkről, én izgultam a legjobban a pálya széléről, de a stafétát gyönyörűen oldották meg.

Az olimpia a sportág csúcsa

– Mi számít a sportág csúcsának?

– Az olimpia, illetve a világbajnokság. Nagyon sok tapasztalat és nagyon jó ló kell ahhoz, hogy kijuthass egy világbajnokságra. Itt előtérbe kerül a lónak az értéke, ezen a szinten százezer euró felett kezdődik az áruk. Mi igyekszünk, de ez sok mindentől függ. Igazából már van egy jó lovunk, ez Hannika, nagyon fiatal, szépen fejlődik, nagy reményeket fűzünk hozzá, van benne potenciál, de nagyon kell vigyázni rá. Amennyire a lehetőségek engedik, igyekszünk fejlődni, most szálltunk be az országosba, a következő célunk a junior bajnokság, az egy kategóriával fennebb van, a román bajnokság után kifelé tekintgetünk, Balkán-bajnokság és aztán igyekszünk egyre magasabbra törni.

– A ló értékét említette, hány százalékban múlik a siker a lovon, és mekkora részben a lovason?

– Nagyon sokat számít az összhang, viszont a genetika miatt van ekkora értékük ezeknek a lovaknak. Van, aki szeret énekelni, és van, aki tud is alapon egy nagyobb pályára olyan ló kell, amelyik meg tudja ugrani az akadályt. Most egyelőre úgy vagyunk, hogy, ha egy 1,40, 1,50-es akadályt megugrunk, annak nagyon örülünk, viszont versenyen 12–14 akadályt kell teljesíteni egymásután, ezt a pályát Románia-szinten sem sokan tudják véghezvinni. Hiába vagy te a legügyesebb lovas, ha a hátasod nem képes rá.

– Még milyen versenyzési lehetőségek vannak vidékünkön?

– Az országos bajnokságon kívül létezik a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság, amelyen Maros, Hargita és Kovászna megyei lovasok mérik össze erejüket. Az idei nem volt túl jó év számunkra a járvány miatt, de nagyon ügyesek ezek a gyerekek, öröm velük dolgozni, tavaly is és tavalyelőtt is bajnokok lettünk több kategóriában, Anna és Beni az országoson is bizonyított, de van utánpótlás is, akik hamarosan a nyomukba lépnek. Ezenkívül van egy 16 fős lovastorna csapatunk, akik szintén szép eredményekkel büszkélkedhetnek, az országos lovastorna-bajnokságon tökéletesen szerepeltek a lányok, több kategóriában diadalmaskodtak. Velük tavaly kezdtük a versenyzést, és már akkor volt négy országos bajnokunk, azóta pedig még tovább fejlődtek. Az más jellegű sport, egy ló megy futószáron, és gyakorlatilag annak a hátán kell tornászni, zenés kűrt kell bemutatni, vannak kötelező gyakorlatok és bizonyos szabályok is.