Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A BL és az EL győztese, a négy legerősebb európai bajnokság (spanyol, angol, olasz, német) első 4–4, a francia és orosz liga első 2–2 helyezettje, illetve a portugál, ukrán, belga és török bajnok főtáblás részvétele garantált.
Spanyolország: Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid, Valencia; Anglia: Manchester City, Liverpool, Chelsea, Tottenham; Olaszország: Juventus, Napoli, Atalanta, Internazionale; Németország: Bayern München, Dortmund, RB Leipzig, Leverkusen; Franciaország: Paris Saint-Germain, Lille;
Oroszország: Zenit, Lokomotiv Moszkva; Portugália: Benfica; Ukrajna: Sahtar Doneck; Belgium: Genk; Törökország: Galatasaray; Ausztria: Salzburg*.
*Mivel a Bajnokok Ligája szombati döntőjét két olyan együttes vívja (Liverpool és Tottenham), amely hazája bajnokságában már kiharcolta a BL-indulás jogát, a BL-címvédő automatikus helye átszállt a 11. legerősebb bajnokság aranyérmesére, amely az osztrák ligát megnyerő Red Bull Salzburg.
Az Európa Liga döntője is tartogat még kéréseket a következő szezonra: az Arsenal a PL-ben nem végzett BL-t érő helyen, de az EL megnyerésével ezt még biztosíthatja. Ellenfelének, az angol bajnokságban bronzérmes Chelsea-nek már tuti a csoportkör, amennyiben Maurizio Sarri együttese emelheti magasba a trófeát, az EL-győztes BL-indulási joga az UEFA-kofficiens rangsorban az ötödik legerősebb liga (francia) bronzérmesére, esetünkben – az alapestben BL-selejtezőben induló – Lyonra szállna át.
Nagyjából már azt is tudni, hogy mely csapatok várhatják az első kalapból az augusztus 29-i csoportkör-sorsolást: a hat legerősebb bajnokság győztese, illetve a BL- és El-címvédő, azaz: Barcelona, Manchester City, Juventus, Bayern München, PSG, Zenit, Liverpool/Tottenham, Chelsea/Arsenal.
A Barcelona és a Real Madrid 24. alkalommal kvalifikált a főtáblára, ami rekord a sorozatban, míg a Juventus hatodikként csatlakozott a „húszasok” klubjához, az Arsenal is így tehet, ha szerdán EL-győztes lesz.
A csoportkör eddigi legnagyobb meglepetése a Serie A negyedik helyén, ezzel indulási jogot nyerő végző Atalanta, amely úgy várhatja a nyár végi sorsolást, hogy eddig még a BL-selejtezőben sem indulhatott el soha, a 2017/18-as idényben EL-csoportkörbe jutott, a most véget érő szezon kezdetén pedig az utolsó lépcsőfoknál bukott el az EL-selejtezőben.
Az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonját megnyerő Ferencváros, akárcsak a román I. liga bajnoka, a Kolozsvári CFR, a Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében kezdi meg a sorozatot. Mindkét együttes négy párharcot kell megnyerjen a főtáblára jutáshoz. A sorsolás június 18-án lesz, a lehetséges ellenfelek listája már ismert.
A 2019/20-as BL-szezon legfontosabb dátumai: selejtező: július 9.–augusztus 28.; csoportkör sorsolása: augusztus 29.; csoportkör: szeptember 17.– december 11.; nyolcaddöntő sorsolása: december 16.; döntő: 2020. május 31., Atatürk Olimpiai Stadion, Törökország.