Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meglepetésvereség az OSK-nak

Meglepetésvereség az OSK-nak Sport

Két fordulót tartott a Sepsi OSK veretlensége ebben a szezonban, a piros-fehér mezesek hétfőn nagy meglepetésre hazai pályán kaptak ki az eddig nyeretlen Miovenitől az 1. Liga 3. fordulójában. A bajnokság újonca Sepsiszentgyörgyön lőtte első góljait az élvonalban, és 2–1-es sikert követően távozott. A háromszékiek hétfőn 18.30-tól a tengerparton szépíthetnek, az FC Farul vendégeként.

A Sepsi OSK alig négy nappal a Konferencia Liga második selejtezőkörében elszenvedett kudarc után játszott bajnokit, és a mérkőzés elején esélyeshez méltón futballozott. Az első negyedórában Achachbar kétszer is vezetést szerezhetett volna csapatának, azonban mindkétszer kihagyta a lehetőséget, Csuncsukov próbálkozását pedig az Argeș megyeiek kapusa hárította.

Hirdetés
Hirdetés

Az OSK több helyzetet is elpuskázott, míg a vendégek a 39. percben kihasználták a fiatal Rareș Ispas kapitális hibáját, aki előbb középpályán hatalmasat rúgott a labda mellé, majd elesett a kapura törő Lucian Dumitriu mellett. A 28 éves középpályás a mioveniek első találatát szerezte az élvonalban. Jóformán meg sem kezdődött a második félidő, érkezett a vendégek második találata is, a 46. percben Ducan kirúgását Alexandru Buziuc fejjel Bogdan Rusu irányába továbbította, aki laposan a bal alsóba lőtt (0–2). A sepsiszentgyörgyiek nem tudtak érdemben válaszolni a kapott gólokra, hiába próbálkozott Leo Grozavu vezetőedző cserékkel új lendületet vinni csapata játékába. Az OSK ugyan többet birtokolta a labdát, de mezőnyfölénye nem érett góllá, Ștefănescu és Csuncsukov próbálkozását is magabiztosan védte Ducan.

A becsületgól a ráadásban született meg, Bogdan Mitrea indítása után a kisodródó Csuncsukov éles szögből küldte hálóba a labdát (1–2). A Sepsi OSK az idényben először szenvedett vereséget, és visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 3. forduló: Sepsi OSK–Mioveni 1–2 (0–1).

Sepsiszentgyörgy, városi stadion, mintegy 1100 néző. Vezette: Viorel Nicușor Flueran (Craiova). Sepsi OSK: Niczuly – Tamás (Dumitrescu, 57.), Tincu, Mitrea, Ispas (Rep, 46.) – González, Achahbar (Dimitrov, 56.), Vașvari, Ștefănescu (Damașcan, 71.) – Csuncsukov, Askovski (Bojic, 56.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Mioveni: Ducan – Garutti, Iacob, Scarlatache – Oancea, Panait (Veres, 71.), Dumitriu (Toma, 82.), Șerbănică (Balaur, 83.) – Blănaru, Rusu (Cristea, 71.), Bu­ziuc (Rădescu, 64.). Vezetőedző: Alexandru Pelici. Gólszerzők: Csuncsukov (90+1.), illetve Dumitriu (38.), Rusu (46.). Sárga lap: Dumitriu (77.).

A forduló összes eredménye: Medgyesi Gázmetán – FC Argeș Pitești 2–2, Bukaresti Rapid – Konstancai Farul 0–0, FC Voluntari – FC U Craiova 1948 2–1, Kolozsvári CFR – Chindia Târgoviște 1–0, Universitatea Craiova – FC Botoșani 1–2, Aradi UTA – FCSB 1–1, Sepsi OSK – CS Mioveni 1–2, Bukaresti Dinamo – Academica Clinceni 3–1.

 

A rangsor:

  1. CFR 3 3      0      0      6–3  9
  2. Rapid 3      2      1      0      3–0  7
  3. Botoșani 3 2      1      0      3–1  7
  4. Dinamo 3      2      0      1      6–4  6
  5. FCSB 3      1      2      0      5–2  5
  6. Farul 3      1      2      0      2–0  5
  7. Arad 3      1      2      0      2–1  5
  8. Sepsi OSK 3      1      1      1      4–3  4
  9. Medgyes 3 1      1      1      3–4  4
  10. U Craiova 3      1      0      2      4–5  3
  11. Voluntari 3 1      0      2      4–5  3
  12. Mioveni 3      1      0      2      2–4  3
  13. Craiova 3      1      0      2      3–6  3
  14. Argeș 3      0      1      2      2–4 1
  15. Târgoviște 3      0      1      2      1–3  1
  16. Clinceni 3      0      0      3      2–7  0
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások