Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A háromszoros bajnok és háromszoros Román Kupa-győztes Sepsi-SIC női kosárlabdacsapatának bosnyák vezetőedzője, Zoran Mikes az alaposan átalakult keretről, az Európa-kupabeli ellenfelekről és a három hónap múlva kezdődő idényről nyilatkozott.
– Két hónappal ezelőtt négy évre szóló szerződést írt alá a Sepsi-SIC csapatával. Nehéz volt meghozni ezt a döntést?
– Természetemből adódóan versengő típus vagyok, viszont szeretem a stabilitást és szeretek támogató környezetben dolgozni, amely teljes mértékben hisz abban, amit próbálok véghezvinni. Azt mondhatom, ahhoz, hogy valaki bajnoki címet nyerjen, szükség van tehetségre, ám ahhoz, hogy a győzelmet folyamatosan megismételhesse, megfelelő jellem és személyiség kell. Ez számomra kihívást jelent, és remélhetően a játékosok és a csapat többi tagja is hasonlóan vélekedik. Nagyon várom, hogy lássam, milyen karakterű emberekkel dolgozhatok együtt, ezért könnyű volt meghozni ezt a döntést. Emellett a családom nagyon jól érzi magát Sepsiszentgyörgyön, és ez egy újabb fontos szempont volt, amiért úgy döntöttem, hogy újabb négy évre szóló ciklust kezdek el.
Új idény, új kihívások
– Három hónap és kezdődik a kosárlabda-idény. A Sepsi-SIC az előző évhez hasonlóan, a bajnokság és a Román-kupa mellett az Európa-kupában is érdekelt. Mire számít?
– Soha nem várok egetrengető jelenségre, viszont arra számítok, hogy az ellenfeleinknél többet fogunk dolgozni, és ha ez messze visz minket a versenykiírásokban, nagyon hálás leszek.
– A csapat az Európa-kupában a D-csoportban kapott helyet a Mersin Buyuksehir, az Enisey Krasnoyarsk Region és a selejtező győztese (a Basket 90 Gdynia vagy az Orman Gencik) mellett. Ez a kvartett erősebb, mint a tavalyi?
– Az biztos, hogy a csoport nagyon erős. Nehéz összehasonlítani csapatokat, hiszen minden szezon más, de az tény, hogy ez a négyes nagyon bonyolult lesz ambiciózus alakulatokkal, amelyekben már most sztárjátékosok vannak, ezért vonz és kihívást jelent ellenük játszani.
A távozóknak a legjobbakat kívánja
– Több kosárlabdázó is elhagyta a klubot, ezért szinte teljesen újra kell építeni a csapatot. Mit gondol az új játékosokról?
– Néhányan a távozás mellett döntöttek, néhány játékost pedig a klub nem szeretett volna a következő idényre is visszahozni, a szerződések lejártak, így mindkét fél eldönthette, mi legyen a következő lépése. Az igaz, hogy több játékos nem játszik ebben a szezonban zöld-fehérben, ennek pedig több oka van, amelyeket most nem részleteznék. Véleményem szerint azzal a csapattal egy gazdag időszakot zártunk, ezért szükségünk van egy újraindításra, úgymond kicserélni a betelt merevlemezünket. Játékosok jönnek-mennek, viszont a klub mindig a legfontosabb. Törekszünk arra, hogy a kosárlabdázóinkkal hosszabb távra szóló szerződéseket kössünk. Voltak kiváló játékosaink, akik emberként is kiemelkedőt nyújtottak, akikkel nagy családot alkottunk a klubbon belül, viszont nem tarthatjuk meg őket örökre, mert tovább kell lépniük és építeniük a karrierjüket. Hiányozni fognak, de nélkülük is folytatjuk az elkezdett munkát, és az újakkal harcolunk, hiszen ők lendületet és szenvedélyt hoznak a csapatba. Minden jót kívánok a távozóknak, és sok szerencsét az új kihívások teljesítésében, mindig szeretettel emlékezünk rájuk. Egyértelmű volt az előző idényben, még a megnyert trófeák ellenére is, hogy a közeljövőben változtatnunk kell a csapatfelépítésen. Ezt felismertük idejében, és szeretnénk egy egészséges és új csapatot építeni, ezért szükséges volt megválnunk néhányuktól. Ez egy természetes folyamat és szelekció. Az új kosárlabdázókról a jövőben is sokat fogunk beszélni, hiszen ők képviselik a Sepsi-SIC csapatát. Nem élhetünk a múltban, és a szurkolóknak azonosulniuk kell az új csapattal. Számunkra a megfelelő jellem és a munkamorál az elsődleges szempont, a rend és a fegyelem nem való mindenkinek. A játékosok készen állnak a munkára, szeretnének és motiváltak arra, hogy a mi rendszerünkben dolgozzanak, viszont megértették, hogy az egyéni érdek és eredmények csak a csapat után következik. Remélem, elégedettek leszünk, a törekvéseinket és eredményeinket a szurkolók értékelni fogják. Üdvözlöm az újakat, optimistán fordulok a szurkolók fele, hogy biztassák a játékosokat és higgyenek bennük és bennünk.
„A cél, hogy mindenkinél többet dolgozzunk!”
– Nyomás nehezedik a csapatra, hiszen mindenki a bajnokot és a Román Kupa-címvédőt próbálja legyőzni.
– Ahogy az előbb is említettem, a célunk az, hogy mindenkinél többet dolgozzunk és megmutassuk a jellemünket, mert ennek köszönhetően tudunk a csúcson maradni. Nem tudom, hogy a különböző versenykiírásokban meddig jutunk, de azt egyáltalán nem szeretném, ha az emberek azt gondolnák, hogy nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt. Mindegyik szezonban sikeresek voltunk, sporttörténelmi eredményeket értünk el és tökéletesítettük a játékunkat, játékosainkat. Akár azt is mondhatnám, hogy karrierjük legjobb idényét játszották nálunk, és ha ezt ezúttal is meg tudjuk ismételni, én boldog leszek. Mivel a bajnokság bizonytalanul alakul, így a figyelmünket az Európa-kupára fordítjuk, mert szeretnénk megfelelően képviselni a klubot és a várost. A bajnokságban a csúcsformánkat arra az időszakra időzítjük, amikor a legfontosabb. Egy másik célunk, hogy a klubot tovább építsük a jövő számára, és azt gondolom, hogy ez egy tökéletes pillanat az új ciklus elkezdéséhez.
– A román bajnokság felépítése teljesen más a tavalyhoz viszonyítva. Ön szerint ez jobb vagy rosszabb?
– Egyelőre nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb, de azzal tisztában vagyok, hogy minden évben kicsit változott, és mindig sikerült megfelelően alkalmazkodnunk hozzá és jól játszanunk. Ez amiatt van, mert tudjuk, hogyan kell dolgozni és megfelelően viszonyulunk a munkához. Jelenleg nem tudok a román bajnokságról többet mondani, mert amit biztosan tudok, az az hogy nem tudok róla semmi biztosat. Hogy hány csapat és csoport lesz ez még a jövő titka, viszont ez egyáltalán nem jó, főleg az olyan csapatoknak, akik három különböző versenykiírásban is szerepelnek, de ez a valóság és ehhez kell alkalmazkodni. <<