Nagyváradról a világ tetejéig

Csütörtökön este a mostanáig öt, nyolcezer méternél magasabb csúcsot sikeresen megmászó Varga Csaba nagyváradi építész saját tapasztalatain keresztül kalauzolta el a jelenlévőket a világ legmagasabb hegyei közé, Nepál és Pakisztán vidékeire. A Mathias Corvinus Collegium által szervezett élménybeszámoló végén lapunknak adott rövid interjút.

– Hogyan lett hegymászó, tudatos döntés vagy véletlenül alakult így?

– Nem volt egy előre meghatározott tervem arról, hogyan lehetnék hegymászó, hanem inkább egy húsz-huszonkét éves folyamat során alakult így. Elkezdtem túrázni a Nagyváradhoz közeli Révi-szorosban és a Pádisi karsztfennsíkon, de mivel mindig érdekeltek a nehezebb dolgok, így a hegymászással is megpróbálkoztam. Először a Bihar-hegységben, majd a valamivel magasabb Fogarasi-havasokban, a Tátrában, és ezek után következtek a világ igazán nagy és híresebb csúcsai.

– Voltak, akik inspirálták?

– Például Erőss Zsolt, hiszen a kétezres évek elején én is eljártam az ő élménybeszámolóira, de sok más olyan hegymászó van a világon, akinek érdemes végigkövetni az életútját és teljesítményét.

– Vannak, akik oxigénpalackkal, mások anélkül próbálják megmászni a nyolcezreseket. Ön miért az utóbbit választja?

– Nem azért mászok pótlólagos oxigén nélkül, mert így a nehezebb, hanem azért, mert véleményem szerint ez az igazi kihívás a nyolcezresekben, hogy akklimatizáld szervezeted a kevesebb oxigénnel rendelkező környezethez. Ha oxigénpalackot használsz, akkor gyakorlatilag lecsökkented a hegy magasságát 2-3 ezer méterrel. Fent vagy a csúcson, de a tested lent van. Ez olyan, mintha az ember szteroidokat szedve, doppingolva lefutná a maratont, vagy elektromos biciklivel teljesítené a Tour de France-ot.

– Hogyan készül fel egy-egy mászásra?

– Túrázok, maratont és ultramaratont futok. Nem maradhat el a terepfutás, sziklamászás, télen pedig a jégmászás és a túrasízés sem, szóval minden olyan sport szükséges, ami a hegymászással kapcsolatos.

– Hogyan kell elképzelni egy-egy expedíció előkészítését?

– Nem tudom pontosan, pár évtizeddel ezelőtt miként volt, de ma már vannak cégek, amelyek mindent előkészítenek. Ők szerzik be a szükséges iratokat, engedélyeket, nem személyesen az alpinista keresi fel mondjuk a pakisztáni hatóságokat. Ugyanakkor ezek a logisztikai cégek biztosítják az utazást, a csomagok szállítását az alaptáborig és onnantól hazáig. Persze ennek megvan az ára, ami a megmászni kívánt csúcstól függően 9500-18000 dollár között változik.

– Sokszor heteket töltenek a hegyen. Hogyan oldják meg például az étkezést?

– Az alaptáborban van rendes ellátás, szakácsok készítik el az ételeket. A fentebb lévő táborokban viszont már nincs, itt magunk kell megoldjuk az étkezést. Általában előrecsomagolt ételeket fogyasztunk. Mindig viszünk magunkkal gázfőzőt, hogy tudjunk havat vagy jeget olvasztani, teát, instant levest és krumplipürét főzni.

– Mostanáig öt nyolcezres hegycsúcsot sikerül megmásznia, a Gasherbrum I-et és II-öt, Broad Peaket, Manaszlut és a Dhaulagirit. Milyen érzés ott fent lenni?

– Egyrészt nagyon jó és nagyon boldog az ember, mert sikerült teljesítenie célját, másrészt viszont ilyenkor már nagyon fáradt és benne van a tudat, hogy még csak az út felén van túl, hiszen még le is kell érnie onnan.

– Melyek a további tervei?

– Jelenleg nincsenek konkrét terveim. Még nem döntöttem el, hogy újra a nyolcezresekre megyek, vagy inkább a kisebb, de nehezebben megmászható hegyekkel próbálkozom az elkövetkezőkben. Ugyanakkor sok olyan hegy is van, ahová nem feltétlenül a következő időszakban, de valamikor szívesen visszamennék.

– Mindig magával viszi a Nagyvárad feliratú magyar zászlót. Mit üzen ezzel?

– Pozitív példát szeretnék mutatni és motivációt nyújtani minden magyarnak, bárhol is éljen a Kárpát-medencében. Ösztönözni szeretném az embereket arra, maradjanak meg szülőföldjükön magyarnak, ne asszimilálódjanak, illetve ne vándoroljanak ki. Merjenek itthon tervezni és adják át az utánunk következő generációknak kulturális örökségünket.

Fotó: Facebook/Hazajáró