Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi versenyen bizonyítottak

Nemzetközi versenyen bizonyítottak Sport

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezői az elmúlt héten Újszentesre utaztak érmeket gyűjteni. Kerekes Barnabás és Barti Lóránt tanítványai kitűnően szerepeltek a második alkalommal megszervezett Table Tennis Championship Trophy nemzetközi versenyen, ahol a hazaiak mellett Moldova, Ukrajna, Finnország és Olaszország pingpongozói álltak asztalhoz.

Hirdetés
Hirdetés

Kerekes Barnabás edző pozitívan értékelte a versenyt, mint mondta, a rendszert úgy alakították ki, hogy minél több meccset játsszanak a gyerekek a tapasztalatszerzés jegyében. A lányok csapatversenyében Canea Kocsis Abigél a kolozsvári Precup Iarina oldalán második helyezést ért el az U13-as korosztályban, csakúgy, mint az U15-ösök versenyében. Bejan Boglárka olasz társával a harmadik helyen végzett az U11-esek közt, az U13-as mezőnyben pedig hetedik lett. Farkas Yvett a medgyesi Herciu Gabrielával karöltve U17-ben és U19-ben is harmadik helyen végzett. A fiúknál az U13-as mezőnyben Kovács Kristóf István és a bukaresti Iordan Alexandru diadalmaskodott, míg a Handra Márk/Simó Éliás Máté páros a harmadik lett.

U15-ben Canea Kocsis András és Márton Ádám (Sepsi-SIC) maga mögé utasította a mezőnyt, a Kovács/Iordan duó a 3. helyen zárt. U17-ben Canea-Kocsis és Márton kettőse a második helyre küzdötte fel magát, megelőzve a harmadik helyen végzett háromszéki párost, Chelmus Ionuțot és Bokor Zoltánt (Sepsi ISK). Chelmuș és Bokor Zoltán U19-ben is bezsebelt egy harmadik helyet.

Egyéni számban Farkas Yvett remekelt, U17-ben másodikként, U19-ben pedig harmadikként végzett. A fiúk U13-as mezőnyében Kovács Kristóf István első, Simó Éliás Máté harmadik helyen zárt, az U15-ösöknél Canea Kocsis András második, Kovács Kristóf István harmadik lett, míg U17-ben Chelmuș Ionuț a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás