Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A versenyzők látványos útvonalaknak örvendhettek, a szervezők ezeken keresztül igyekeztek a lehető legjobban bemutatni és népszerűsíteni a megye természeti és turisztikai erőforrásait. Szombaton meseszép környezetben zajlott a terepfutóverseny, amelyen az ország minden tájáról 175 versenyző állt rajthoz a három útvonalon. A futók három táv közül választhattak: 7 km (Hobby), 17 km (Speed) és 27 km (Raid). A nap fénypontjaként a Raid-versenyszám nyertese megdöntötte a verseny mindenkori rekordját, különdíjjal jutalmazták a hatalmas teljesítményt. Az előző csúcseredményt Leonard Mitrică állította fel 2017-ben 01:52:39 futamidővel. Az idén Damian Bogdannak sikerült teljesítenie a 27 km-t és 1180 m szintkülönbséget mindössze 1:50:22 alatt, bő 2 perccel javítva az előző rekordon.
A különböző versenyszámok legjobbjai: Hobby Trail Run, férfi kategória: 1. Pulugor József, 2. Marin Eduard, 3. Grama Tudor; női kategória: 1. Miklós Jácinta, 2. Stănică Oana-Ștefania, 3. Ladó Erika. Speed Trail Run, férfi kategória: 1. Kovács Szabolcs, 2. Stoica Silviu, 3. Stroia Alexandru; Speed Trail Run, női kategória: 1. Bálint Réka, 2. Ibadula Aifer, 3. Tina van Heerden. Raid Trail Run, férfi kategória: 1. Damian Bogdan, 2. Ivănescu-Gliga Andrei, 3. Kelemen Péter; női kategória: 1. Tuzson Ágnes, 2. Ungureanu Alexandra, 3. Irimia Mihaela;
A gyermekverseny 15 résztvevője szintén sikeresen teljesítette a kijelölt pályát.
Vasárnap a hegyikerékpárosokon volt a bizonyítás sora, 53 versenyző rajtolt a gyönyörű napsütésben. Az útvonalak hossza 35 és 65 km volt. A dobogót a következő kerékpárosok foglalták el: MTB Speed, férfi kategória: 1. Kölcze Áron, 2. Buse Victor-Ștefan, 3. Czifra József; női kategória: 1. Tuzson Ágnes, 2. Ianus Monica, 3. Barbaras Viorica. MTB Raid, férfi kategória: 1. Málnási József Attila, 2. Ilyés Ferenc, 3. Pál Eugen.
Az eseményt Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság támogatta. A szervezők köszönetet mondanak támogatóiknak és partnereiknek, akik biztosították az esemény sikeres lebonyolításához szükséges feltételeket. Ezenkívül nagyjából 50 mosolygó és nagylelkű önkéntes befektetett ideje és energiája áll a sikeres rendezvény mögött, akik fáradtságot és alváshiányt nem ismerve tűrték a hideg szelet, erős napsütést, rendíthetetlenül bátorították, támogatták a versenyzőket. Ezúton is köszönet nekik!
A következő kiadásra a tervek szerint 2022. október 8–9-én kerül sor. Remélik, hogy a járványügyi helyzet kedvezőbb lesz, és így még több résztvevő lépheti majd át a rajtvonalat.