Miert kell eltiltani mert azt mondta hogy neger? De az ember az csak az igazat mondta:) Erre megy a nagy kamu hiszti!? Nevetseges
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A L’Équipe francia sportnapilap első beszámolója szerint a játékvezető piros lapot készült felmutatni a török szakmai stáb egyik tagjának, aki állítólag, a párizsi Presnel Kimpembe 13. percbeli szabálytalansága után inzultálta a negyedik játékvezetőt – ez volt a szikra az egyébként is feszült mérkőzés parazsára.
A felvételek visszajátszása szerint Ovidiu Hațegan, a mérkőzés román játékvezetője azt kérdezte a negyedik bírótól, honfitársától, Sebastian Colțescutól, hogy a stáb melyik tagjának mutassa fel a piros lapot, mire ő úgy válaszolt, hogy „ăla negru”, vagyis „annak a feketének”.
PSG v Basaksehir assistant referee allegedly said the „n-word” to a staff of Basaksehir pic.twitter.com/TIDp5vlyk1
— noobfcb (@noob_fcb) December 8, 2020
A megjegyzés címzettje, Pierre Webo, az isztambuliak pályaedzője, a korábbi kameruni válogatott labdarúgó – aki a török csapatnak addig kiosztott két sárga lap miatt már kellően feldúlt volt – a „negru” kifejezés hallatán az addigiaknál is hevesebben reklamált („Miért mondta, hogy néger? Miért mondta?”).
Odasereglettek mindkét csapat játékosai, megjelent a meccs UEFA ellenőre is a játéktéren, hogy megbékítse a feleket, ám ez nem sikerült. A párizsiak – élükön Kylian Mbappéval és Neymarral – szintén világossá tették, hogy amíg a negyedik bírót nem cserélik le, ők sem hajlandóak tovább játszani.
A török csapat a rasszista megnyilvánulás ellen tiltakozva, a cserék közé nevezett – a fenti felvételen a negyedik játékvezető szóhasználatát indulatosan kifogásoló („Miért mondják, hogy fekete, amikor azt sohasem mondják, hogy fehér?”) – szenegáli Demba Ba vezetésével bevonult az öltözőbe, majd követték őket a szintén felháborodott párizsiak is.
Az RMC Sport öltözői értesülésekre hivatkozva a mérkőzés folytatását jósolta – a negyedik játékvezető nélkül: ő a VAR-szobába került volna, és az egyik olasz videobíró lépett volna a helyére. Az RMC Sport később arról írt, hogy a török csapat nem elégszik meg ennyivel: futballistái csak akkor lettek volna hajlandóak játszani, ha a negyedik játékvezető elhagyja a stadiont.
A L’Équipe szerint a PSG készen állt a játékra, azzal a feltétellel, hogy a török fél is kielégítőnek találja az UEFA esetkezelését. A francia csapat játékosai mindenesetre melegíteni kezdtek az öltözőfolyosón, de – miután a törökök nem mutatkoztak – húsz perc elteltével visszatértek öltözőjükbe.
Hamarosan jött a hír: Demba Ba és a párizsi Marquinhos közös ötlete az, hogy a két csapat 22 játékosa kézen fogva, az egymás iránti szolidaritást és a rasszizmus elleni küzdelem szükségességét egyaránt kifejezve vonuljon ki a játéktérre folytatni a meccset, de öltözői hírek szerint a török csapat nem minden játékosa hajlott a játékra.
Végül nem lett semmi a demonstrációból, a meccs sem folytatódott, ehelyett érkezett a francia lapok beszámolója a hivatalos döntésről: a mérkőzést szerdán, 18.55-től, a keddivel megegyező kezdőcsapatokkal, de egy másik játékvezetői stábbal folytatják.
A csoport másik mérkőzésén biztossá vált, hogy a PSG továbbjut a csoportból (Leipzig–Manchester United 3–2) –, egyetlen nyitott kérdés maradt: hányadik helyen. A Basaksehir biztosan a csoport utolsó helyén végez.
Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter elnézést kért a román sport nevében, amiért Sebastian Colțescu bíró a kedd esti Paris Saint-Germain – Basaksehir labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen rasszista megjegyzést tett.
Stroe kijelentette, hogy a rasszizmus nem tolerálható. A külügyminisztérium is reagált a történtekre, egy közösségi oldalon az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) rasszizmust elutasító üzenetét tartalmazó felhívását tette közzé más egyéb megjegyzés nélkül. A Twitteren Colțescu maga is elnézést kért, közölte, hogy ilyen körülmények között az ember nem mindig fejezi ki magát helyesen és félreérthetik, írta.
(nso.hu/MTI)
Miert kell eltiltani mert azt mondta hogy neger? De az ember az csak az igazat mondta:) Erre megy a nagy kamu hiszti!? Nevetseges
Örökre eltiltani ! Minősíthetetlen viselkedés !
Magyarul feketének kell mondani nem négernek ,ez PC szerint helyes .Románul a fekete negru ….akkor mi a gond ?Angolul black= fekete,negru.Nem az ő szlogenjük a BLM? Akkor lehet különbséget tenni?Mit kellett volna mondania? Ugye Hamilton büszke arra hogy ő black.Akkor hogy is állunk?
Ha magyar bíró mondott volna négert, ugyanezt mondaná? Mégis, mi van rasszizmus a negru szóban?
Na akkor vegyük kézbe a szótárakat…black románul negru….magyarul fekete…negru magyarul fekete…Akkor a BLM et mondja már meg valaki hogyan kell fordítani románra ha benne van a black szó.Mikor gyerekek voltunk volt egy kártyajáték Pacalici …a kártyákon voltak nemzetiségi ruhákban felöltözött képek /párok..volt köztük negru és a párja negresă…Megbolondult azóta a világ?!
Ennyi kellett a Coltescu telitalpának . A jó isten nem bottal ver . Remélem tőbbé nem fütyőrészik ellenünk .
Ilyen a földön az emberiség. Vannak fehérek, feketék, sárgák, barnák és vannak a dilisek.Ez utóbbiak háboroghatnak, hogy ők nem azok, de a fekete ….? ha már annak született sosem lesz fehér. Se így se úgy.
Végleg eltiltani a pályáról a mukit!!!