Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ne üljetek már itt, mint a színházban! Gyertek, húzzunk be egyet Madárnak – oktatta a helyes magatartásra a mintegy száz gyermeket Debreczi Zsombor, a Madárfészek nevű ökölvívó akadémia sepsiszentgyörgyi megbízottja. Erdei Zsolt (Madár) kétszeres világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó közel száz érdeklődő jelenlétében pénteken tartott bemutatóedzést a Székely Mikó Kollégiumban.
A gyerekeket nem sokat kellett biztatni, mentek szívesen. Madár „túlélte” a támadást, és így lehetősége volt bemutatóedzést tartani a küzdősport iránt érdeklődő fiataloknak.
– Megfelelő védőfelszerelésben, megfelelő felügyelet alatt biztonságban vannak itt a gyerekek. Mi nem hétvégi verekedőket akarunk nevelni, hanem fegyelmezett sportolókat, akik közösség példaképei lehetnek. Mindenkiből nem lesz világbajnok, de a sport olyan tartást, attitűdöt ad a fiatalnak, ami egész életét pozitívan befolyásolja – próbálta eloszlatni a 35 profi mérkőzése alatt egyetlen vereséget szenvedő bokszoló a szülőkben felmerülő aggályokat.
Debreczi Zsombor, aki egy bő évtizeddel ezelőtt még kétszeres országos, román és magyar semi-kontakt és full-kontakt karate, majd ökölvívó bajnok volt, maga is „beállt egy kicsit mozogni”, amitől olyan helyeken is izomláza lett, ahol „nem is emlékezett, hogy izmok lennének”.
– A sport olyan nyomot hagy az emberben, amit soha nem lehet kitörölni. Fejlődik az egyénisége, a jelleme, a kitartása, az önbizalma, az önismerete. Ráadásul az egyéni sportban nem úgy működik, hogy ha valamit elrontasz, a többiek kijavíthatják. Itt egymagad állsz szemben az ellenféllel, és vagy te, vagy ő – nincs harmadik lehetőség – részletezi a volt bajnok.
Debreczi azt mondja: gondjuk lesz, hogy az edzést ne lehessen lógások igazolására használni, aki nem tanul rendesen, hiányzik az iskolából, annak nincs mit keresnie köreikben. Edzeni egyelőre nincs ahol, de azzal számolnak, hogy a helyi tanács segítségével hamarosan berendeznek egy ökölvívó edzőtermet. Ha ez meg lesz, 8 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják a leendő induló csoportokba.
A Madárfészek Bokszakadémiát az azóta a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökének választott Erdei Zsolt hozta létre azzal a céllal, hogy ismét megteremtse a nem kevesebb, mint tíz olimpiai bajnoki és három amatőr világbajnoki címmel büszkélkedő magyar ökölvívás tömegalapját. Ebbe a „vérfrissítésbe” vonnák be Erdélyt, azon belül főleg Székelyföldet a Nagyszalontára, illetve Gyergyószentmiklósra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre és Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozataival.
Magyar olimpiai bajnokok ökölvívók: Kocsis Antal (1928, légsúly) Énekes István (1932, légsúly), Harangi Imre (1936, könnyűsúly), Csík Tibor (1948, harmatsúly), Papp László (1948, középsúly; 1952, nagyváltósúly; 1956, nagyváltósúly), Török Gyula (1960, légsúly), Gedó György (1972, papírsúly), Kovács István (1996, harmatsúly).
Magyar amatőr világbajnok ökölvívók: Kovács István (1991, légsúly; 1997, pehelysúly) és Erdei Zsolt (1997, középsúly).