Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Harmadik helyen a tekézők
Szombaton Marosvásárhelyen zajlott a teke Román-kupa 2. fordulója, ahol a Kézdivásárhelyi SE tekései eredményesen teljesítettek. A kézdieknek sikerült legyőzniük Szatmárnémeti és Székelykeresztúr csapatait, így továbbra is őrzik harmadik helyüket a rangsorban. Az állás: 1. Kolozsvári CFR 3376 ütött fa, 2. Elektromaros SK 3105, 3. KSE 3042, 4. Szatmárnémeti SK 3041, 5. Keresztúri Teke Klub 2899. A KSE játékosainak eredményei: Dávid Géza 497 ütött fa, Bögözi József 523, Várdó Péter 504, Bardocz Róbert 488, ifj. Kiss György 498, Nagy László 532. „Szeretném megköszönni a játékosoknak a szép játékot és a példás hozzáállást, gratulálok az elért eredményekhez, meg kell tartani a 3. helyet! Köszönet illeti a támogatóinkat is, akik lehetővé teszik számunkra, hogy versenyre keljünk az ország legjobbjaival” – nyilatkozta lapunknak Várdó Olivér szakosztályvezető.
Eredményes szereplés
A Sepsiszentgyörgyi MSK és Samurai OPS sportolói három érmet szereztek a bolognai U18-as és U21-es korosztályú dzsiudzsicu Európa-bajnokságon. Oltean Petru és Cristina tanítványai közül Andreea Creţu (U18, -48 kg) két ezüstöt nyert harcban és földharcban, Vlad Lascu (U21, -55 kg) nyakába bronzot akasztottak, míg Ţifrea Laurenţiu (U18, -55 kg) 5. helyen zárt a 23 ország több mint 600 sportolóját felsorakoztató viadalon.
Megosztoztak a győzelmeken
Bravúros győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat a román teremlabdarúgó-válogatott, miután kedden barátságos mérkőzésen legyőzte a világranglista második helyén álló Spanyolországot. A székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezett hétfői első mérkőzésen 3–0-ra nyertek a spanyolok, kedden viszont a három székelyföldi játékost – Csoma Alpár, Szőcs László és Biró Attila – soraiban tudó trikolórokon volt a győzelem sora, a Robert Lupu által irányított együttes Mimi Stoica 31. percben esett találatával diadalmaskodott. Ez annál is édesebb, mivel a spanyol válogatott legutóbb a 2018-as szlovéniai Európa-bajnokság döntőjében szenvedett vereséget, akkor Portugália múlta felül hosszabbításban.