Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A játék öröméért

Szombaton a Sepsiszentgyörgyi ISK 12. alkalommal szervezte meg a Rotiș-Nagy Gabrieláról elnevezett kézilabdatornát a Szabó Kati Sportcsarnokban. A házi tornán Kolumbán Anett és Szerző Árpád 2009-ben (illetve azután) született tanítványai vettek részt, akikből négy csapatot állítottak össze. A kiírás alapján mindenki játszott mindenkivel, a hangsúlyt ezúttal a játék megszerettetésére és a tapasztalatszerzésre helyezték. A kislányok nagy lelkesedéssel és teljes erőbedobással játszottak életük legelső versenyén. Ugyanekkor az ifjúsági 3-as korosztályú lányok bemutató mérkőzést játszottak. A kiváló kézilabdázó, Rotiș-Nagy Gabriela üzenetben köszöntötte a résztvevő csapatokat, kiemelve a kézilabda örömeit és szépségét. Köszönet mindazoknak, akik támogatták a kupát.

Rădoi az új szövetségi kapitány

Ellenszavazat nélkül Mirel Rădoit (képünkön) választotta kedden a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága az Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő válogatott szövetségi kapitányává. A 38 éves szakember a 21 évesek válogatottjának kispadján elért siker miatt került a figyelem középpontjába. Irányítása alatt ugyanis az U21-esek kijutottak az Európa-bajnokságra, ahol az elődöntőig meneteltek, kiharcolva ezzel a 2020-as tokiói olimpiai szereplést is. 56 éve nem játszott Románia az ötkarikás játékosok labdarúgótornáján.

Mirel Rădoi 15 mérkőzésen vezette Románia U21-es válogatottját, 9 meccset nyert, 3 döntetlent ért el, és csupán három találkozót vesztett el. Az új szövetségi kapitány játékosként 67 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét, és hátvédként két gólt is szerzett. Pályafutása legnagyobb részét a Steaua Bukarestnél töltötte, majd 2009-ben kezdődött a arab-kaland: két évet játszott az al-Hilal Riyadh csapatánál, majd 2014-ig az al-Ain játékosa volt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás