Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A kapitány kérelme

Mirel Rădoi, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra kéri az újságírókat, az utolsó két világbajnoki selejtezőt megelőző mai sajtótájékoztatón ne faggassák a lemondási szándékáról. Egyelőre sajtóforrások nem cáfolták, de meg sem erősítették azt, hogy Rădoi távozik-e vagy sem a Liechtenstein elleni, november 14-i mérkőzés után. A zárómérkőzés nagyjából formálisnak tűnik, ám a csütörtöki, Izland elleni összecsapás végkimenetele nem annyira egyértelmű. Amennyiben meglesz a 6 pont, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kényes helyzetbe kerül, mert a válogatott számára pótselejtező következne a 2022. március 24–29. időszakban, azaz legalább öt hónappal kellene meghosszabbítani Rădoi szerződését. A szakszövetség elnöke reménykedik a katari részvételben (november 21. – december 18.), ezért legalább 2022 végéig szeretne hosszabbítani a fiatal szakemberrel.

Amennyiben Románia a 2. helyen végez az alapcsoportban, és megnyerné az első pótselejtezős mérkőzését, a másodiknak a közvetlen tétje a vb-részvétel lenne, vereség esetén viszont már nem kellene második mérkőzést játszania. A jelenlegi állás szerint az első mérkőzés mindenképpen egy jó erős ellenfél otthonában lenne.

Mirel Rădoi október 11-én este, az Örményország elleni győztes (1–0) mérkőzés után jelentette be lemondását, igaz, nem egyértelműen és nem hivatalosan. Úgy fogalmazott, hogy a vb-selejtezők után majd másvalaki fogja irányítani a román válogatottat. (bl)

Fiatal fociedzők fóruma

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az Országos Labdarúgó Akadémiával (ANF) közösen tudásgyarapító továbbképzési tanfolyamot szervez 18–35 éves amatőr vagy (és) hivatásos fociedzők számára. Elsősorban olyan személyeket várnak, akik már a labdarúgásban tevékenykednek mellék- vagy főfoglalkozásként, és romániai vagy (és) nemzetközi edzői képesítéssel (UEFA-licenc) rendelkeznek.

A Youth Councill Coaches elnevezésű program legközelebbi tanfolyamára ma még lehet iratkozni, a frf.ro internetes web-címen is elérhető adatlap kitöltésével. A tanfolyam időszaka november 15–17., helyszín a szakszövetség bufteai futballközpontja. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás