Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Súlyos szerbiai vereség
Románia U19-es teremlabdarúgó-válogatottja a napokban részt vesz a szerbiai Futsal Love elnevezésű nemzetközi tornán. A mérkőzések helyszíne Vrnjacka Banja fürdőváros Vlade Divac nevű sportcsarnoka. Az első mérkőzésen Románia 7–0-ás vereséget szenvedett Bosznia–Hercegovinától. A rossz hírben az a jó hír, hogy a mérkőzésen alapjátékosként szerepelt Barbócz Norbert, a Kézdivásárhelyi SE (KSE) játékosa, ami azt jelenti, a szakvezetők bíznak benne. Ugyancsak kezdőként szerepelt a székelyudvarhelyi Csog János Csongor. A szerbiai tornán az U19-es válogatottat Kacsó Endre, a nagy válogatott szövetségi kapitánya irányítja, mert indulás előtt Robert Lupu koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult. A pénteken záruló torna másik két résztvevője Fehéroroszország és a házigazda Szerbia.
Csőd szélén az Academica
Egyre bizonytalanabbá válik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság sereghajtójának helyzete. Nem valószínűtlen a csapat visszalépése, még az alsóházi rájátszás vége előtt! A pénzhiánnyal, súlyos anyagi gondokkal küszködő Academica Clinceni a fizetésképtelenség miatt több játékosát elveszítette, bármikor bekövetkezhet olyan pillanat, amikor csak ifjúsági vagy serdülő életkorú játékosokkal kell kiállnia a mérkőzésekre. Az Academica esetleges bukása, a bajnokságból való visszalépése a többi csapat mindegyikét érintené pénzügyileg. Orlando Nicoară, az 1. Liga bajnoki mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogával rendelkező eAD igazgatója szerint cége körülbelül 2 millió eurót veszítene az Academica visszalépésével, és ezt a kárt a bajnokságot folytató 15 csapatnak (köztük a Sepsi OSK-nak) közösen kellene megtérítenie. Az Academica ugyanis a tévéközvetítésekből származó részesedési szerződések alapján már megkapta a saját jutalékát, ám a kilépése esetén szinte lehetetlen lenne tőle felhajtani az eAD kárát. Mivelhogy visszalépés esetén az Academica nem játssza le a szerződésben foglalt összes mérkőzését, elmarad jó néhány tévéközvetítés, ezekből már nem jön pénz az eAD cégnek, noha már kifizette értük a jutalékot.