Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Saját nevelésű játékosokkal térnének vissza az élvonalba

Saját nevelésű játékosokkal térnének vissza az élvonalba Sport

Hétvégén startol a kilenc csapatot számláló női kosárlabda 1. Liga néven ismert másodosztályú bajnokság, melyben Háromszéket a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi-SIC képviseli. A céhes városiak rendkívül fiatal csapattal indulnak a megmérettetésen.

A szabályzat értelmében minden fordulóban kétszer mérkőznek meg egymással a felek, a kézdiek a Temesvári CSU Politechnika vendégeként (szombaton 16, majd vasárnap 11 órától), a sepsiszentgyörgyiek a Bukaresti Sportul Studențesc pályáján (szombaton 17, vasárnap 12.30-tól) kezdik a pontvadászatot.

Új klubfilozófia a KSE-nél

Claudio Garcia Morales vezetőedző egy év után tért vissza Kézdivásárhelyre, hogy folytassa az elkezdett munkát. „A tavaly elindított, majd anyagiak hiányában meghiúsult projektet folytatjuk, melynek célja a fiatal helyi játékosokra alapozó felnőtt női csapat létrehozása. Az új klubfilozófia értelmében az ifjú sportolók képességeinek fejlesztése mellett gondolkodásmódjukat, munkamoráljukat is próbáljuk a megfelelő irányba terelni, hogy három-négy éven belül egy túlnyomórészt helyi lányokból álló, ütőképes csapatot neveljünk ki, amellyel ismét az élvonalban képviselhetjük a várost és a klubot. Sokat kell dolgoznunk, ám eleve mindössze három-négy tapasztalt játékosban gondolkodtunk, akik mellett remekül fejlődhetnek a fiatalok” – hangsúlyozta.

Ami a tapasztalt játékosokat illeti, Domokos Réka és Bartók Rita, a KSE saját nevelésű, egyebek mellett Marosvásárhelen, illetve Aradon is megfordult játékosai mellett két amerikai kosaras erősíti a keretet.

A szeptemberben elkezdett felkészülés első két hetében az U15-ös (fotó) és U 16-os játékosok is részt vettek, közülük választották ki a felnőtt csapatot erősítő lányokat. „Az elmúlt időszakban az egyéni képességek fejlesztésére koncentráltunk, ezt folytatjuk, emellett a taktikai dolgok elsajátítására is nagy hangsúlyt fektetünk. Jó volt látni, hogy nemcsak a felnőtt csapatba beválogatott ifi játékosok, hanem azok is, akik számára még nem jött el az idő, hogy ezt a lépést megtegyék, beleadtak mindent az edzéseken, remekül tudtam velük dolgozni” – nyugtázta.

A hétvégén kezdődő bajnokságról így vélekedik a tréner. „Magunkra koncentrálunk elsősorban, hogy mielőbb felfejlődjenek egy felnőtt bajnokság szintjére fiataljaink, ezért a lehető legtöbbet edzünk. Nyilván, nincs az az edző vagy játékos, aki ne szeretne nyerni, de elsődleges célunk a fiatal játékosok formálása” – nyomatékosította.

Lénárt Adolf ügyvezető menedzser szerint a csapat a november elején, Prahova ellen esedékes itthoni mérkőzések idejére lesz egyben. „Picit nehezen indultunk, az amerikaiak szeptember második felében érkeztek, majd egy alapos orvosi vizsgálat következett, mielőtt a csapattal edzhettek. De mindmáig nem volt egy olyan edzésünk, amelyen a teljes csapat jelen volt. Így vágunk neki az első fordulónak, de a második körben állunk majd, így lesz rá egy hónapunk, hogy összeálljon a keret” – szögezte le.

A KSE játékoskerete: Domokos Kinga Réka (születési év:1994, 188 cm magas, erőcsatár); Gabi Bade (1996, 173 cm, védő); Faith Simpson (2000, 187 cm, bedobó); Bartók Rita (1999, 192, erőcsatár, center); Lénárt Amanda (2008, 170 cm, dobóhátvéd); Barta Anett (2009, 173 cm, alacsonybedobó); Tiboldi Luca (2008, 174 cm, alacsonybedobó); Majos Barbara Edina (2009, 175 cm, bedobó); Pécsi Nóra (2008, 160 cm, alacsonybedobó); Benedic Iringó (2010, 175 cm, irányító, dobóhátvéd, alacsonybedobó); Todor Barbara (2010, 172 cm, alacsonybedobó); Zoller Eszter (2010, 163 cm, dobóhátvéd, alacsonybedobó); Páll Dorottya (2010, 163 cm, dobóhátvéd, alacsonybedobó).

Háromszéki derbi a céhes városban

A Sepsi-SIC második csapatát a klub utánpótlás-neveléséért felelős szerb edző, Nedeljko Lazić irányítja. A háromszéki rangadót az ötödik fordulóban, Kézdivásárhelyen rendezik december elején.

A női kosárlabda 1. Liga első fordulójának menetrendje: Nagyváradi CSU–Prahova Megyei SK, Temesvári Politechnika–Kézdivásárhelyi SE, Bukaresti Sportul Studențesc–Sepsi-SIC, Jászvásári Politechnika–Temesvári CSU, az Alexandria szabadnapos.

Fotó: KSE Basket

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük