Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Fél kezükön meg tudták számolni a helyzeteket a sepsiszentgyörgyi stadionban péntek este jelen levő szurkolók, nem sok örömük telhetett abban, amit futball címszó alatt elművelt a két együttes. Az első félidőben a házigazda OSK mindössze Dimitrov fejese révén veszélyeztetett a 17. percben, míg a vendégek szünet előtt Gorobosovnak köszönhetően jutottak el Niczuly kapujáig. Szünet után sem javult a játék minősége, a csapatok a durvaságban jeleskedtek, aminek egy-egy piros lap lett az eredménye, Ebralidze, illetve Tincu mehetett idő előtt zuhanyozni.
A legvégére maradt a slusszpoén, a büntetőspecialistának tartott Vașvari rontott egyet a mérlegén, azáltal, hogy „hazaadta” Rîmniceanunak a tizenegyest, hőst faragva a korábban Sepsiszentgyörgyön levitézlett hálóőrből. Maradt a soványka 0–0, csakúgy, mint az odavágón. Ennél többre lesz szükség október 31-én, csütörtökön 18.15-től az Astra Giurgiu elleni Román-kupabeli nyolcaddöntőben.
„Nem haragszom amiatt, hogy Vașvari kihagyta a tizenegyest, eddig mindig élt a lehetőséggel, ezúttal viszont a szerencse elkerülte. Nem mondhatom azt, hogy miatta nem nyertünk, úgy gondolom, ha hazai pályán győzni akarunk, sokkal több odaadással kell játszani. Sajnos vannak olyan játékosok a keretben, akik köszönik szépen, jól érzik magukat a klubnál, viszont olyan hibákat követnek el, amiket még a gyerekek sem. Többet birtokoltuk a labdát, de nem volt átütő erő a játékunkban, a középpálya ismét láthatatlan volt, két helyzetünkből nem szereztünk gólt, valamint hibáztunk emberelőnyben. Számomra hazai pályán döntetlenre játszani elfogadhatatlan, több kreativitásra van szükségünk támadásban, elvárom a játékosoktól, hogy többet harcoljanak” – nyilatkozta a mérkőzés után csalódottan László Csaba vezetőedző.
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 14. forduló: Sepsi OSK–FC Voluntari 0–0.
Sepsiszentgyörgy, MSK Stadion, mintegy 2500 néző. Vezette: Horia Gabriel Mladinovici (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Konongo, Barisic, Tincu, Dimitrov – Velev (Salli, 46.), Vașvari – Ștefănescu, Flores, Carnat (Deaconu, 75.) – Safranko (Karanovic, 46.). Vezetőedző: László Csaba. Voluntari: Rîmniceanu – Struna, Achim, Balaur, Vlad – Căpățână, Gorobsov, Gheorghe – Costin (Signorelli, 59.), Papazoglou (Simonovski, 81.), Ebralidze. Vezetőedő: Cristiano Bergodi. Sárga lap: Barisic (43.), Flores (68.), illetve Ebralidze (32., 77.), Gorobsov (65.), Simonovski (89.). Piros lap: Ebralidze (77.), Tincu (83.).
A forduló további eredményei: Chindia–Medgyesi Gázmetán 1–1, Hermannstadt–FCSB 0–4, Clinceni–Krajova 0–0, Botoşani–Astra 1–2. A Dinamo–Viitorul párbaj tegnap esti lapzártánk után kezdődött, ma 20.30-tól játsszák a Jászvásár–Kolozsvári CFR összecsapást.
Megint megmagyarazta. Nem magyarazni kene, cselekedni. Nem nekunk kene magyarazni, hogy mit kellett volna csinalni, hanem a jatekosoknak es nem mecs utan hanem mecs elott. Ha nem azt csinaljak rugja ki okett. Vasvarit nincs miert hibaztatni tevedett, es? Mas nem tevedett? Ez a jatek egy nagy zero volt. Szegyen ezert fizetest felveni. A megyei bajnoksagban izgalmasabb, szinvonalasabb mecsek vannak. Kerjenek elnezest Neagoie tol es hivjak vissza mig nem keso. Az o vezetese alatt a Tv ben is csak elismeroen beszeltek a Sepsi rol. Most….. , nem tudom a vezetoseg nem nez Tv et? A nezok is ki vannak abrandulva, alig jarnak ki a mecsekre. Hol van a telt haz? Ha ingyen lehetne bemenni se tudnak megtolteni a stadiont. EBRESZTO!!! Laszlo ur mi a terv? Vagy nincs terv? Meg azt tudnam javasolni hogy a kovetkezo mecseknel kerjenek 2 gol elonyt, habar szerintem ugy se tudnanak gyozni.