Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Ebben a szezonban célunk nemzetközi FIS pontozású versenyeken is indulni, a szlovéniai Skofja Lokában, illetve a horvátországi Zágrábban. Sajnos a szezon eleji havas felkészülés szünetelt itthon, a hóhiány miatt, emiatt egyébként több verseny is elmaradt – avatott be a részletekbe Bocz Attila.
A síszakosztály tagjai: Boér Ivor, Páll Andor, Sárkány Regina, Florea Csanád, Kala Örs, Orbán Csanád, Fehérvári Boglárka, Rápolti Erhárd, Barta Martina Máté, illetve a novemberben leigazolt dornavátrai, 12 éves Hinti Rareş, aki már két éve együtt edz a csapattal.
Január 14–16. között a máramarosi Suior sípályán rendezték az országos síbajnokság első fordulóját, a Suior-kupát, ahol a szentgyörgyi klubot Hinti Rareş képviselte a legkisebb (HC, 2008-ban születettek) korosztályban. A kis síző élete első országos szintű versenyén műlesiklásban a 8. helyen, óriás műlesiklásban pedig a 7. helyen végzett.
Január 18-án, Borszéken rajtolt a Hargita Megyei Síbajnokság is az első fordulóval, a Borvíz-kupával. A kitűnő állapotú pályán remek feltételek mellett versenyezhettek a sportolók, és tették mindezt nagyszerű eredményekkel. Florea Csanád (2011–2010) 1. hely, Bíró Maja (2007–2006) 2. hely, Hinti Rareş (2009–2008) 3. hely, Orbán Csanád (2009–2008) 6. hely, Perjessy Kata (2009–2008) 7. hely, Bulichi Codruţ (2005–2004) 4. hely, Rápolti Erhárd (2003–1999) 6. hely. Az első helyért küzdő Barta Martina Máté a második futamban bukott.
Borszéken a Borvíz-kupa mellett díjazták a 2018–2019-es bajnoki kiírás legjobbjait is, így Bíró Maját, aki 280 ponttal ezüstérmes lett a 2007–2008-as korosztályban, bronzérem került Méder Csaba (80 pont, 2013 után születettek), Rápolti Erhárd (195 pont, 2004–2003-as korosztály) és Boricean Denisa (110 pont, 2002–2000) nyakába.
A következő időszak meglehetősen zsúfoltnak ígérkezik sízőink számára, január 23–24-én Maroshévízen rendezik az országos bajnokság soros fordulóit, a Kelemen- és Strindberg-kupákat, január 23–25. között Sugásfürdőn zajlik a Tanulók Palotája által szervezett Gerar-kupa, 25-én ugyanott kerül sor a Dani Kinga Emlékversenyre, illetve 26-án szintén Sugásfürdőn bonyolítják le a Sport-All Kupát, ami a Hargita Megyei Síbajnokság második fordulóját képezi.
A síszakosztály köszöni a támogatást Kovászna Megye Tanácsának, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, illetve a Depo, Bertis, Bohe Car, Toro Impex és Caban Hotel cégeknek, és nem utolsó sorban a szülőknek, akik mindenben segítik a csapatot.