„Vegyes érzések voltak bennem, amikor megkaptam a behívót”

Biszak Boglárka, a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdázója meghívót kapott az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készülő román női kosárlabda-válogatott 15 fős keretébe. A 23 éves védővel, aki korábban a korosztályos keretekben is bizonyította tehetségét, a válogatottságig vezető út és további céljai mellett többek között arról is beszélgettünk, miért nem tudott maradéktalanul örülni a behívónak.

– Hogyan érintett ez a meghívás a válogatottba?

– Normális esetben egy behívó a román válogatottba egy dicsőség, annak örvendeni kell, hiszen egy elismerés a kemény munkáért, amit belefektettem a kosárlabdázásba. Bennem azonban vegyes érzések voltak, amikor megkaptam a behívót. Elég nagy közös múltam van már a válogatottal, hiszen 15–16 éves korom óta, bár nem folyamatosan, de tagja vagyok annak, és, amint mondtam, vegyes érzéseket keltett bennem a behívó.

– Pontosítanál, kérlek?

– Legutolsó alkalommal rossz szájízzel távoztam válogatottból.

– Beavatnál a részletekbe?

– Tavaly nyár elején hívtak be a 3×3-as U23-as válogatottba, melynek oszlopos tagja voltam. Nem köteleztek, hogy részt vegyünk minden turnén, voltak lányok, akik személyes okok miatt visszaléptek, én azonban mindent félretéve minden turnén ott voltam, amelyekre hívtak. Úgy éreztem, minden megtettem, amit kértek. A nyár legnagyobb turnéja a Bukarestben rendezett U23-as világbajnokság volt. Nagyon vártam én is, egy óriási dolog volt számomra ez a torna. A klubbal már elkezdtük az edzéseket a bajnoki szezonra, amikor behívtak felkészülni a világbajnokságra. Boldog voltam, hogy ott lehetek. Utolsó előtti napon behívtak egy negyedik lányt a Sepsi-SIC keretéből, aki csak időnként volt tagja a nyári 3×3-as csapatnak. Senki sem gondolta volna, hogy a bejáratott formációt megváltoztatják, főleg ilyen kevés idővel a világbajnokság előtt. Már a technikai dolgokat intézték, megvolt a csapatfotózás, el voltunk szállásolva a hotelben. Aztán a torna kezdete előtti utolsó este későn összehívtak egy gyűlést, ahol közölték velem, hogy nem leszek tagja a 3×3-as csapatnak. Ez váratlanul és nagyon rosszul érintett, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyi befektetett munka és együtt töltött idő után, a legutolsó pillanatban kiraknak a keretből.

– Mivel indokolták a döntést?

– Nagyon sokáig rágódtam még utána ezen, nagyon zavaros kép volt számomra. Végül szóba álltam a Román Kosárlabda Szövetség elnöknőjével, és az ő közbenjárásával kiderült, hogy személyes okok miatt raktak ki. Egy edzői döntés volt, amit nekem tiszteletben kellett tartanom. Úgy érzem, tiszteletben is tartottam, hiszen, amint ezt elmondták nekem, egyszerűen visszavonultam. Azt hiszem, nehezteltek rám, amiért nem maradtam továbbra is ott velük, de egy ilyen helyzetben úgy vélem, érthető, hogy ez rosszul érintett. Nem beszélve arról, hogy szüleimnek és testvéremnek szállást foglaltam, utóbbinak, aki Magyarországról érkezett, repülőjegyet vettem és szólni sem volt időm, hogy ne jöjjenek, annyira későn hozták meg a döntést. Mindez együtt túl sok volt számomra, hogy hirtelen feldolgozzam. Akkor azt tartottam a legjobb döntésnek, hogy inkább a családommal ülök, mint a válogatottal. Utólag olyan visszajelzést kaptam, hogy drámaian viselkedtem, pedig szerintem az, hogy visszavonultam és a szüleimmel ültem tovább minden volt, csak nem drámai. 

– Térjünk vissza a jelenlegi behívóra, ami már nem az ifi, hanem a felnőtt válogatottba szól.

– Nagyon próbálom nem egy lapra rakni a két dolgot, mert így könnyebb elfogadnom ezt a behívót. Egy hete tudtam meg a hírt, és először azt sem tudtam, hogyan kellene reagálnom. Tudom, hogy ez egy jó dolog, meg elismerés, és igazán örvendek annak, hogy beválogattak a felnőtt keretbe. Az, hogy a junior válogatottak után a felnőtt csapatba is behívtak, egy nagy lépés, és tisztában vagyok ennek a jó oldalával. De azon még dolgoznom kell, hogy az említett rossz oldalát valahogy félrerakjam. Sokat gondolkoztam rajta, és végül úgy döntöttem, hogy el kell mennem. Ez most egy hétről szól, nem egy egész nyarat kell ott töltenem. Félre kell tenni a negatív élményeket, és meg kell próbálni kihozni ebből a hétből a legjobbat. Egy közös célunk van azokkal a lányokkal, akikkel ott leszünk és azért dolgozni kell, majd visszajönni és visszaállni a normális kerékforgásba.

– Mesélj a válogatotthoz vezető útról és arról, hogy mikor, miért kezdtél kosarazni?

– Bereckben meghirdették, hogy indul egy kosárlabda-csoport, ahová a bátyám jelentkezett. Én is akartam menni, arra azonban már nem emlékszem, miért. Kezdetben, talán mert nagyobb korosztálybeliek voltak a többiek, a szüleim nem támogatták, hogy kosarazzak, az első edzésre például csak nézőként engedtek el. Megjegyzem, azóta ők a legnagyobb támogatóim és bármiben szükségem van segítségre rájuk mindig számíthatok. Azonban nem üldögéltem sokáig a padon, hamar beálltam én is edzeni és azóta is nagyon szeretem ezt a sportot. A válogatottba teljesítmény alapján hívnak be. Azt hiszem, a korosztályos bajnokságokban kikérik az edzők véleményét. Ha jól dolgozol a klubcsapatnál és jó eredményeket érsz el, felfigyelnek rád. Ami a felnőtt keretet illeti, gyanítom, hogy a statisztikát nézték, és úgy kerültem be, hogy a mutatók szerint ott vagyok a tíz legjobb romániai játékos között.

– Hogy kerül valaki az ország legjobbjai közé? Az edzéseken kívül pluszban is dolgozol?

– Erőterembe is járunk és a kötelező edzések mellett eljárok néha a sportcsarnokba. Az idei évet is itt kezdtem. Január 2-án teljesen üres volt a csarnok, hiszen akkor még mindenk az ünnepek fáradalmait piheni ki. Magammal hoztam a hangfalamat, hallgattam a kedvenc zenémet, az enyém volt az egész terem, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Be kellett húznom a palánkot, ami nem ment egyedül, ám a csarnok előtt megkértem két ismeretlen fiatalt, hogy segítsenek, és másfél–két órán át magam voltam a kosárlabdával. Felért egy terápiával, hiszen teljesen más, amikor magamtól jövök be edzeni, mint amikor tudom, hogy be kell jönnöm. Az is számít, hogy olyankor nem kell igazodnom a körülményekhez, nincsenek szabályok, egyszerűen azt teszem, ami jön magától.

– Hogyan értékeled az idei szezonbeli játékodat?

– Van egy rossz szokásom: alulértékelem magam. Ugyanakkor tudom, hogy mennyi munkát, energiát, figyelmet és időt fektettem a kosarazásba és azt is, hogy ennek eredménye van, ezért értékes játékosnak tartom magam. Nagy lépést jelentett számomra, hogy a múlt szezonban eligazoltam Szatmárra, amely akkor az ország második legjobb csapataként volt számon tartva. Féltem megtenni ezt a lépést, viszont nagyon örvendek, hogy mégis megléptem, mert ezzel kimozdultam a komfortzónából: távol az otthonomtól, egy komoly csapatnál voltam, ahol rengeteg pluszedzésre volt lehetőségem, amit ki is használtam, és úgy érzem, ezzel óriási lépést tettem előre. Tavaly nyáron végig dolgoztam a válogatottal, akkor is fejlődtem, és úgy vélem, ebben a szezonban látszik ennek az eredménye. Ezt mutatják a statisztikák és én is tapasztalom magamon a fejlődést, azt, hogy a befektetett munka megtérült. Ám az eredményeket a csapattal együtt értük el. Nagyon szeretem, hogy a csapaton belül jó kapcsolatok alakultak ki, mindenki barátságos volt a töbiekkel az első pillanattól, ami nagyon sokat számít, és ez a pályán is érződött. Úgy vélem, egész jól állunk jelenleg a tabellán.

– Hogy érzed, játékosként van még hova fejlődnöd?

– Mindig gyengém volt a bal kéz. Ne mondanám, hogy most nagyon gyenge pontom, mert dolgoztam az ügyön, viszont úgy érzem, még mindig van, mit fejlesztenem rajta. Azon kívűl a labdavezetést is tökéletesíteném, hogy legyen mindig fent a fejem és többet lássak a pályán, mint jelenleg.

– Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?

– Játék közben nagyon jó pillanatnyi döntéseket tudok hozni, felismerem a helyzetet és azonnal lereagálom. Azon kívül imádok egy–egyezni, nagyon szeretek betörni, de az összjátékot is szeretem, egyik kedvencem az adom–kapom játék.

– Mi jöhet még a válogatott után? Játékosként milyen további céljaid vannak?

– Az azonnali cél, hogy a szezont minél jobb helyen fejezzük be. Az volt az egyik kitűzött cél, hogy a felsőházban kezdjük a rájátszást, és most arra kell összpontosítanunk, hogy ez megvalósuljon, aztán ott minél jobb helyezést érjünk el. Ami a távlati céljaimat illeti, szeretném magam kipróbálni egy külföldi bajnokságban. Dédelgetett álmom, hogy a kosárlabdázás által ösztöndíjat nyerjek egy külföld egyetemen, melynek a csapatában játszhatnék, mellette meg mesteriznék.

– Gondoltál már arra, mivel foglalkoznál a játékos-pályafutásod után?

– Több opcióm is van. Kinetoterápiát végeztem Kolozsváron és gyógytornász szeretnék lenni. A második opcióm, hogy tornatanárnő legyek, így lehet, testnevelés-egyetemre is beiratkoznék. Soknak tűnhet, hogy mesterizni szeretnék gyógytornász-szakon, emellett a testnevelési egyetemen is diplomáznék, ám mindemellett kosarazni is akarok, mert nem tudom elképzelni a jövőmet kosárlabdázás nélkül.

– Az edzősködés is szerepel az opcióid között?

– Jelenleg egy csapattársammal tízéves kisfiúkat edzünk és azt is nagyon élvezem. Az említett testnevelés-egyetemen lehet tornatanár és edző szakot választanék. Ezt még nem döntöttem el, de szívesen dolgozok ilyen téren.

Kiemelt fotó forrása: fiba.basketball