„Veszélyben az összes csapatjáték az országban”

Kicsid Gábor személyében kétszeres felnőtt világbajnokot, ifjúsági világbajnokot, olimpiai ezüst-, illetve bronzérmes kézilabdázót tisztelhetünk, továbbá BEK-győztes és kilencszeres román bajnok volt a Steaua csapatával. Az élő legendával a közelmúltban Kézdivásárhelyen a nevét viselő sportcsarnokban egyebek mellett a honi kézilabda hanyatlásának okairól és a kézilabda-szövetség közelgő tisztújító választásáról is beszélgettünk.

– Amikor ön aktív játékos volt, másfajta kézilabdázást láthatott a közönség…

– A taktika és a technika nem változott, ám a szabályzatban történtek jelentős módosítások. Egyetlen jó dolognak azt tartom, hogy felgyorsították a játékot. A passzív játék bevezetése, illetve a kezdő- és általában a dobások végrehajtásának módosításai eredményeképpen pörgősebbé vált a játék, emiatt izgalmasabb, dinamikusabb, szebb lett a kézilabda. Aki okos volt, alkalmazkodott, felkészülésben, játékkoncepcióban egyaránt meghozták a szükséges változásokat. Romániában ezzel szemben az utánunk jövő generáció úgy lépett pályára, hogy „világbajnokok vagyunk, ezért minket senkinek nem szabad legyőznie…” Nos, mindenki tudja, mi történt azóta, oda jutottunk, hogy a fiúknál már az ötödik kategóriába estünk vissza. Egykori világbajnokként szégyellem mondani, hogy kézilabdáztam.

– Mely módosításokat nem tartja szerencsésnek?

– A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (International Handball Federation – IHF) a legnagyobb hibát azzal követte el, hogy hagyta a sportág oly mértékű eldurvulását, hogy az jelenleg se nem rögbi, se nem kézilabda. A bíró ugyanazt a játékmozzanatot betörésként (támadó szabálytalanság – szerk.), illetve hétméteresként (védekező szabálytalanság) egyaránt megítélheti. Ezzel elrontották a játékot.

„A nép pénzén tartják az idegenlégiósokat”

– Amint említette, a hazai kézilabda, különösen a férfiválogatott romokban hever. Hogyan lehetett volna ezt megelőzni?

– A Román Kézilabda Szövetségnek (Federația Română de Handbal – FRH) időben fel kellett volna ébrednie, és megakadályoznia, hogy a klubcsapatoknál 14 játékosból 13 külföldi legyen úgy, hogy azt az egyet is azért tartják, legyen, aki mérkőzés után interjút ad, mert a többi nem tud románul. Az én generációm mind hajtogatta, és senki nem hitt nekünk, hogy eljön az a nap, hogy nem lesz válogatott csapata Romániának. És a magyarokat ugyanaz a veszély fenyegeti. Például egy Veszprém–Barcelona mérkőzésen azt mondják, a magyarok játszanak a spanyolok ellen. Milyen magyarok, illetve milyen spanyolok? Visszatérve a kérdésre, a kézilabda szövetség annak érdekében, hogy a hazai játékosok is fejlődjenek, megszabhatná, hogy egy-egy mérkőzésen mindössze 4 külföldi játszhat. Másik kifogásom meg az, hogy az állam, az önkormányzat, végső soron a nép pénzén tartják az idegenlégiósokat. Ha van szponzorpénzed, 14-ből 16 idegenlégióst is tarthatsz felőlem, de az állam pénzét ifinevelésre és a hazai játékosok fejlesztésére engedném csak fordítani. És ezt a szövetségnek kellene szabályoznia. Ha ezt meglépték volna, a román kézilabda sem ment volna tönkre.

– Fiatal tehetségek közül is sokan „elvesznek” útközben.

– Sok junior-bajnok elkallódik, hiszen a pénz sokszor a szülőket is elvakítja. Ha nekem egy nagyon tehetséges lányom volna, nem engedném se a bukaresti CSM-hez, se a Győrhöz játszani, hiszen 18 éves játékosról beszélünk, aki még nem tud kézilabdázni, csupán a korosztályában a legjobb. Olyan csapathoz küldeném, ahol 60 percet játszik, nem érdekes, hogy mennyit keres, és akkor majd két év múlva nyugodtan megkérheti a 15 ezer eurót.

„A nép műveletlen, Romániában nincs sportkultúra”

– Április 28-án elnökválasztást rendez az FRH. Lát esélyt pozitív változásra, amely nyomán a honi kézilabda sorsa jobbra fordulhat?

– Sajnos, politikailag van mindenki kinevezve, legyen szó sportminiszterről vagy szövetségelnökről. A másik gond meg az, hogy Romániában a bírók vezetik a kézilabdát. Ez borzasztóan aljas dolog. Ha az illetékesek jó irányba akarják tolni a szekeret, Dedut (Alexandru Dedu, 2014-től az FRH elnöke – szerk.) le kell váltani. Mert vele tovább nem lehet menni.

– Menny idő alatt lehetne felszálló ágra helyezni a hazai válogatottakat?

– Az északiak, amennyiben kiöregedőben van a társaság, négy évvel a következő olimpia előtt generációváltást hajtanak végre, hogy a tornán egy kiforrt, éremesélyes csapattal vehessenek részt. Nálunk viszont, ha most Dedu veszít, mindegy, hogy az ellenjelöltek közül Bogdan Voina (volt kézilabdázó) vagy Constantin Din (volt kézilabdabíró) nyer, amennyiben a választást követő első héten nem lesz világbajnok a válogatott, a média és mindenki azért agitál majd, hogy ki kell rúgni az elnököt. Azt hiszik, a kormányról van szó. A nép műveletlen, Romániában nincs sportkultúra. Pedig el kell fogadni, hogy egy új csapat formálásához két ciklusnak kell eltelnie, hiszen egyszer a meglévő szennynek kell lefolynia. A kormány 15 éve utálja még a „sport” szót is. A kultúr- és a sportminisztérium támogatása nélkül pedig nincs esély kievickélni a gödörből. Hozhatod Xavit (Xavi Pasqual, a bukaresti Dinamo és a román férfiválogatott edzője – szerk.) vagy akit akarsz, soha nem lesz itt változás. És nagy veszélyben van nem csak a kézilabda, hanem az összes csapatjáték Romániában. Minden csapatban amerikaiak kosaraznak. Ezt nem lehet így! Mit csinálunk a hazai gyerekekkel? Befektetésekre van szükség a nevelésükhöz, nem pedig arra, hogy félredobjuk őket. A szülők meg joggal teszik fel magukban a kérdést, „miért kézilabdázzon a gyerekem, ha úgy sincs, hol játsszon?”

– A romániai kézilabdaedzőkről mi a véleménye?

– A mi időnkben a junioroknál mindig a legtapasztaltabb edző dolgozott. Hiszen ha 18 éves korig nem tanulta meg a játékos az alapokat, a felnőtt csapatban nem volt, ahogy most sincs ideje egy edzőnek, hogy játékosainak az ábécét megtanítsa, azt ifiként kell velük elsajátíttatni. Most magán-gyerekcsoportokat toboroznak, az edzőnek kell 50 gyerek, bejön x-összeg, megvan a jó fizetés, aztán, hogy a gyerekből lesz-e kézilabdás, az nem érdekli a trénert. Senki nem dolgozik komolyan, és nem tudom, öt jó edzőt össze tudnék-e számolni a junior- és felnőttcsapatok esetében.

– Kicsid Gábor szerint hogyan festene a román kézilabda ideális jövője?

– Mindenekelőtt Dedunak nem szabad megnyernie a választást, hiszen mindenki tudja, ki és mi (volt) ő. Ha azt mondom, Bogdan Voinával tartok, nem azért van, mert az édesapjával (Radu Voina – szerk.) kézilabdáztam, hanem mert Radu Voina tizenévig Franciaországban edzett, ahol a fia is kézilabdázott. Annak idején Franciaországnak és Spanyolországnak mi tanítottuk meg a kézilabda ábécéjét. Voináék látták, hogy Franciaország a nulláról indulva hová jutott és ami nagyon fontos: hogyan fejlődött kézilabda-nagyhatalommá. Szóval ő a bizonyítottan eredményes francia modellt alkalmazná idehaza a sportág újjáélesztésére. Constantin Din is rendes ember, nagyon jó bíró volt, és jó barátok vagyunk, csak attól tartok, ha bíró veszi át a szövetség vezetését, ugyanaz a mocskosság megy majd tovább. Ám ha Bogdan Voina lesz is az elnök, a minisztérium támogatása nélkül nem foghat hozzá, hiszen az iskolával, nem pedig a válogatottal kell kezdődődnie a változásnak. Emellett, ha a kormány továbbra is leveszi a kezét a sportról, itt semmilyen csapatsport nem lesz többé.