Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

2024-ben újra ember léphet a Holdra

2024-ben újra ember léphet a Holdra Tech-Tudomány

A NASA elszántan dolgozik rajta, hogy újabb férfi kíséretében az első nő a Holdra szálljon 2024-ben. Az Artemis program célja az is, hogy a Mars biztonságos beépítéséhez megtegyék az első lépéseket, valamint hogy fenntartható, innovatív és olcsó legyen a holdutazás.

Hirdetés
Hirdetés

Az amerikai elnöki rendelet az űrforrások helyreállításának és felhasználásának nemzetközi támogatásának ösztönzéséről olyan szabályokat ír elő, amelyek támogatják a világűr közösségi vagy magáncélra történő felfedezését. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy biztonságos környezetet teremtsenek az űr hasznosítása iránt érdeklődő vállalkozók számára.

A NASA nem csak amerikai, de nemzetközi vállalkozókat is vár, és minden céggel ugyanolyan feltételekkel szerződne. Támogatást is nyújt nekik, amelynek a cégek a 10 százalékát kapnák meg felszállás előtt, 10 százalékot a leszálláskor, és 80 százalékot a feladat sikeres elvégzése után. Egy-egy ilyen misszió után a NASA megveszi a cégek által gyűjtött holdkőzetet és holdport a dokumentációjukkal együtt – írja a honlapján az amerikai kormányzati szervezet. Arról később születik döntés, hogy pontosan milyen eszközökkel szállítják a földre a leleteket.

Egy zacskó holdpor, amit az Apollo-11 legénysége gyűjtött, 1,8 millió dollárért kelt el. A kövek ennél persze drágábbak.

The Verge információi szerint a NASA mintánként 15 és 25 ezer dollár körüli összeget különített el a holdkőzetekre. Ez viszonylag alacsony összegnek számít, de a NASA célja, hogy kialakítson egy tőzsdét vagy piacteret, amely kizárólag a földön kívüli kőzetekkel és ásványokkal foglalkozna.

Az Artemis-egyezmény, amelyet több ország is aláírt, megengedi, hogy határokat húzzanak a Holdon, pedig eddig semleges, nemzetek feletti területnek számított.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás