60 éve készültek az első fotók a Hold túlsó oldaláról

1959. október 4-én indult útjára az egykori szovjet űrszonda, a Luna-3, amely a Holdat megkerülve fényképezte égi kísérőnket.

 hidegháborús űrverseny épp csak elkezdődött, szinte fel sem ocsúdott a világ a Szputnyik-1 (1957. október 4-én indult az első műhold a Világűrbe) keltette meglepetésből, amikor, két évvel később a Luna-3 űrszonda egy Vosztok rakéta segítségével elindult Bajkonurból.

A szonda a Holdat vette célba, s bár már a harmadik volt e tekintetben, viszont az első, amelyik fotókat készített a Holdról, annak tőlünk nem látható oldaláról is, és ezeket sikeresen továbbította is a Földre.

A Luna-3 egy félgömbökben végződő henger alakú szonda volt, a hossza 120 cm, a henger átmérője 95 cm, a külső felépítményeivel 130 cm maximális átmérőjű lett. Külsejét napelemek borították, amelyekkel egy akkumulátort töltött, s az akkumulátorról kapták a műszerei az energiát. Tetején négy antenna kapott helyet, köztük helyezkedtek el a kamerák, amelyeket nyitható fedél óvott, valamint egy kozmikus sugárzást, és egy mikrometeoroidokat érzékelő műszer. A szonda belsejében volt az akkumulátor, egy hőérzékelő, amely 25 °C melegnél egy hűtőrendszert is bekapcsolt. Itt kapott helyet a rádióadó, illetve az az automata, amely az analóg (filmre készült) fotókat kidolgozta. A szondának nem volt saját hajtóműve, csupán kicsiny gázüzemű korrekciós fúvókákkal igyekezett az irányát finomítani. Az irányítását a Földről, rádiójelek útján végezték.

A legnagyobb közelsége idején 6200 kilométerre haladt el a Hold felszíne felett, a túloldalról pedig már 63500 – 66700 km távolságok közt készülhettek a fotói. A 29, elkészült fotó a Hold tőlünk nem látszó felének kb. 70 százalékát fedte le.

A hazaküldött felvételek, mai szemmel nézve, gyenge minőségűek, ám akkor forradalmiak voltak, hisz soha előtte nem látta az ember, hogy miként fest Holdunk túloldala. Az kiderült a felvételekből, hogy jelentős eltérés van a felénk néző, jól ismert „arcához” képest. Két nagy sötét terület látható – amelyeket a Holdon tengereknek neveznek – az egyik a Moszkva-tenger (Mare Moscoviense) nevet kapta, a másik a Vágyakozás tengere (Mare Desiderii), erről azonban később kiderült, hogy két kisebb sötét területből áll össze.

A szonda rádiójával már az indítás után, az odaúton problémát észleltek, a jelerőssége csak a fele volt annak, amit terveztek. Sajnos ez a visszaküldött fotók mennyiségében és minőségében is nyomot hagyott. Miután a szonda megkerülte a Holdat és újra a Föld felé vette az irányt, elkezdte ugyan továbbítani a képeket, ám csupán 17 igen zajos és rossz felbontású fotó érkezett meg. A szondával a rádiókapcsolat október 22-én megszakadt, majd a Luna-3, a becslések szerint valamikor 1960-62 közt a Föld légkörében elégett.

A következő (szintén szovjet) űrszonda, amely a Hold túlsó oldalát fényképezte, csak 1965-ben indult útnak, így néhány évig egyedüliek maradtak a Luna-3 felvételei, elsőségük azonban mindörökre megmarad.

(natgeo)