A magány szó szerint leépíti az agyat

Lényegében agykárosodást okoz a magány – állapították meg egérkísérletekben neurobiológusok.

Az erre ítélt felnőtt, addigi életükben rendes szociális környezetben lévő egereket kivették a többiek közül, és hetekre izolálták, hogy megvizsgálják, vannak-e látható biológiai jelei a magánynak. Az eredmény egy hónap után: kisebb idegsejtek az agy meghatározó területein, megváltozott memóriaműködés és hippokampusz, deformált érzékelési küszöb, leépülő motoros funkciók.

Az állatkísérlet után a kérdés, hogy az embereknél is hasonlóan súlyos neurális változások következnek-e be, ha el vannak szakítva másoktól. Erről ilyen szintű idegtudományi vizsgálatok még nem voltak, de a súlyos tünetek ismertek: a hosszabb időre magánzárkára ítéltek, vagy más okból teljesen magányosan élők képességei és pszichológiai állapota gyors romlást mutat. Az emlékezés, az ok-okozati kapcsolatok és a tájékozódás egyaránt nehézségekbe ütközik tartós magány esetén, és a depresszió, szorongás, pszichózis is gyakran megfigyelt következmény.

Ez a „krónikus társas izoláció” állapota. Az egerek agyi sérülékenységét bizonyító eredmény alapján, mint azt a University of Michigan neurobiológusa, Huda Akil mondta, nem kérdés, hogy a magány megváltoztatja az agy alapfelépítését.

Érdekesség, hogy az izolálás után az egerek agyában az első hetekben több neurális kapcsolat jött létre, mint addig, pedig ez a tünet általában pozitív változásokkal szokott összefüggeni. Ezúttal azonban a kutatók hasonlata szerint úgy tűnt, mintha az agy megpróbálta volna megóvni magát a veszélyes izolációban. Később azonban a kapcsolatok száma visszaesett – bizonyítva, hogy az agy hosszú izoláció esetén képtelen az öngyógyításra.

(Index)