Erdély kevésbé ismert kuriózumai (12.) A Szent Anna-tó és a Mohos (I.)

Testvérkráterek a Csomád-hegy kalderájában. Nem illik szétválasztani őket, vagy csak az egyikről beszélni, elhanyagolva a másikat. Így sorozatunkban rendre mindkettőt bemutatjuk. Európa természeti kincseinek tárházában a legismertebbek közé tartoznak. Szépségük egyedülálló, tudományos értékük felbecsülhetetlen, turisztikai jelentőségük meghatározza Székelyföld idegenforgalmát.

Születésük az Erdélyi-medence belső peremén kialakult vulkáni hegylánc létrejöttéhez kapcsolódik, amely az Avastól (Észak) a Hargitával (Dél) bezárólag, mintegy 250 km hosszúságban keretezi szűkebb hazánkat, Erdélyt. Európa leghosszabb vulkáni övezetének kialakulása a Pannon-kislemez és a Moldvai–Permi-kéreglemez ütközésével függ össze, részeként az egész Kárpát-koszorút kiemelő hegyképződési folyamatnak, amely már a felső kréta korban (kb. 70 millió évvel ezelőtt) elkezdődött, jóval megelőzve a kárpáti vulkánosság kezdetét.

Az Erdélyi-medencét belülről határoló, félköríves, vulkáni hegyvonulat legfiatalabb részét a Csomád–Büdös-hegycsoport képezi. Ez a Dél-Hargitára merőleges, Ny-K irányú törésvonal mentén képződött, átlépve az Olt fő választóvonalán, mintegy betörve a krétakori homokkő-övezet felségterületére. A Keleti-Kárpátok belső, vulkáni íve nem egyik napról a másikra alakult ki. Hosszú, időszakos, meg-megismétlődő kitörések eredménye a közép miocéntől a holocénig, időben kb. 45 millió évtől 29 ezer évig.

A Mohos és a Szent Anna-tó szerkezetüket tekintve ikerkráterek, rétegvulkánok, nem egyszeri kitörés eredményei. Talapzatuk krétakori meszes márgákon nyugszik. Robbanásos, heves kitörések jellemezték őket, rengeteg piroklasztitot (vulkáni hamu és kavics, horzsakő, üveges bomba) rakva le rétegesen a környező tengeri lagúnákba. Az utolsó, nyugodtabb kitörési fázisokban kevés folyékony láva is a felszínre ömlött, melynek változatai a zöld amfibolos andezitek, a biotitandezitek és dacitok. Ezek alkotják a kráterperem legkiemelkedőbb csúcsait. A legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy a Csomád alatti, igen hosszú és mély magma-kamrákból a vulkáni termékek 8-12 nap alatt jutottak el a felszínig. „A Csomádot már az ősember is látta füstölögni” – vált szállóigévé Bányai János geológus professzor sejtése, annál is inkább, mert ez az állítás napjainkban bizonyítást nyert.

A kistérséget mind a geológia, mind a földrajztudomány magáénak követeli. Paradox módon mindenkinek igaza van. Földtani szempontból a Hargitához tartozik, földrajzi helyzetét vizsgálva a Bodoki-havasok északi részének tekinthető.

Évszázados zarándokhely

Különleges táj ez, a legendák, mesék színtere. Legszebb köztük a Szent Anna-tó legendája, amely a tengerszem helynéveredetét magyarázza a hegységképződés misztériumába burkolva. Nemcsak a pogány-kori táltosok, tündérek, boszorkányok hazája ez a vidék, hanem a kereszténnyé kényszerített székelység egyik csodatevő, szent helye is, ahová az emberfia és lánya még ma is áhítattal közeledik. Miért is ne lehetne az, amikor évszázadok óta zarándokolnak ide – a Csomád környékére – a testi-lelki felüdülést keresők? A hely varázslatos szépsége, tiszta levegője, gyógyító forrásai és mofettái mindig csodákat műveltek. Ezért nem lehet róluk csak száraz tudományossággal beszélni.
Aki nem látta a Szent Anna-tavat holdfényes nyári estén a fölötte lebegő ködfoszlányokkal; aki nem hallgatta a csendet a hófehéren csillogó téli tájban, vagy az arany napfényben úszó Mohos madarainak alkonyi énekét kora tavasszal, az nem tudja, mi a varázslat!

Az ember felismerte a természet e páratlan szentélyét, és védeni, óvni kezdte. Ma már a két krátertó Románia legrangosabb védett területe, ahol nagy erőfeszítések árán igyekeznek megőrizni a természet érintetlenségét, megtiltva több mint 20 éve a tó partján való sátorozást, majd pár éve a fürdést is, a Mohos ritka növényeinek kipusztítását, a vulkáni katlan szeméttel való elárasztását, hogy csak legfontosabb intézkedéseket említsem!

Akik a gyalogtúrákat választják, Bükszád községből is találnak két könnyű, jelzett útvonalat a Szent Anna-tóhoz: egyik a Határ moteltől induló kék keresztes, a másik a falu központjából induló, kéksávos turistaút. Mindkettő közvetlen a tó partjára vezet. Bálványosfürdőt és a tavat sárga kereszttel jelzett út köti össze, fele az országúton halad. Ugyanakkor a Csíki-havasok végpontjával, a Cecele-csúccsal a kékkeresztes út képezi a kapcsolatot, melyből leágazás van Bálványos várához. Külön felhívom a figyelmet az elszaporodott medveállományra! Gyakorlatilag a Csomád térségében még nappal is mindenhol lehet velük találkozni. Ezért lehetőleg csak a rezervációban kijelölt kempingben táborozzanak, és ne induljon senki egyedül túrázni, gombászni, erdei gyümölcsöt gyűjteni!

A tó nevét csupa nagybetűvel kéne írni, mint Lamartine versének címét, hiszen nekünk, székelyeknek és magyaroknak, határokon innen és túl a tavak mintapéldányát szimbolizálja. Láttam más krátertavakat is Európa arcán, de egyik sincs ilyen magasztos, lírai és bájos, mint a mi Szent Anna-tavunk. Mondhatnám azt is, a Szent Anna-tó a „legszékelyebb”, vagy ha úgy tetszik, a „legmagyarabb” tó.

Lassú feltöltődés alatt

Az ikerkráterek közül ennek tölcsére a fiatalabb. Közép-Európa egyetlen épen maradt vulkáni építménye. Már az alakja sem hétköznapi: óriási festőpalettához, vagy egy hatalmas körtéhez hasonlít. Szelvénye aszimmetrikus tölcsér. A legújabb kutatások szerint (Harangi Sz. és Kiss B.), amelyeket a kráter külső, még részben meglévő iszapáradattal borított részein begyűjtött, leiszapolt rönk- és famaradványok C14-es vizsgálata igazol, a tó krátere 29.000 évvel ezelőtt „dolgozott” legutóbb.

A tengerszint feletti magassága már nem 950 m, mint ahogy a régi turistakalauzok írják. Az újabb mérések eredménye 946 m, bár ez az adat sem tekinthető állandónak, a csapadék mennyisége szerint változik. Minden oldalról meredek kráterfalak veszik körül, amelyeknek kiemelkedő csúcsai – a Nagy-Csomád (1301 m), Kis-Csomád (1238 m), Taca (1174 m) vagy a Tó-bérce (1125 m) – csendesen figyelik tiszta tükrében a múló időt, és őrködnek fölötte születése óta.

A tónak nincs forrása. A légköri csapadék gyűl össze a jókora tölcsér alján, hogy aztán apró források alakjában övszerűen bukkanjon elő a déli kráterfal (Döngő) oldalán. Vize még mindig vetekszik a desztillált víz tisztaságával, ami nem csoda, hiszen fertőzött források, piszkos szennyvízcsatornák nem ömlenek bele. Ásványi-só tartalma csupán 0,0032 g/liter, bár az eltelt 100 évben mértek kevesebbet is! Területe: 19,5 ha, kerülete: 1,73 km, átlagos víztartalma: 786.000 köbméter; hosszabbik tengelye 620 m, a kisebbik 465 m. Mélysége 1867-ben 12 m, 1907-ben 8,5 m, 1972-ben 7,2 m, 1999-ben és 2010-ben: 6,9 m volt.

Mélységének változása a tó lassú feltöltődésére utal, ami természetes folyamat, nem fogható rá egyoldalúan a turistaforgalomra, amint azt egyes „hozzáértők” csökönyösen állítják. Sokkal inkább ludas a dologban a szüntelenül rohamozó tőzegmoha és káka. Aki a tó partján körülsétál, láthatja, hogy a környező erdő minden bemosódást felfog (szerencsére!), hiszen nincs egyetlen törmelékkúp sem a tó körül. Az egyetlen turistaösvény, a kék keresztes bükszádi átszeli a krátert, és levágja az autós út nagy kanyarjait, úgy kapaszkodik ki a menedékházig, helyenként árokká mélyülve a gyakori használattól és az esőzésektől. Ez viszont nem újdonság! Mindig így volt, 1958-ban is, amikor először jártam itt, még mielőtt az aszfaltos utat megépítették volna, hiszen mindenki ezt az ösvényt használta ki és be. 

Zsigmond Enikő

(folytatjuk)