Levél Amerikából

Jelképes díszt kapott nemrég, szinte egy időben két székely város. Sepsiszentgyörgy központi parkjában feltűnt bolygónk, a Föld kicsinyített mása, amint az űrből látható. Székelyudvarhely főterén, a „patkóban” pedig megjelent a magyar királyi korona felnagyított mása. Mintha tudatunkból nőttek volna ki, a földgömb és korona sokunk fejében forgó gondolatokat, aggodalmakat idéz. Egymásnak látszólag ellentmondó, egymást néha kizárni tűnő aggodalmakat.

Egyrészt, megmenthető-e bolygónk élővilágának sokfélesége, megállítható-e a globális felmelegedés, megfékezhető-e az emberiség környezetromboló tevékenysége, megzabolázhatók-e a járványok, csökkenthető-e a tudatlanság, a társadalmi egyenlőtlenségek, a hátrányos megkülönböztetés, az éhezés, a nyomor? Másrészt biztosítható-e nemzetünk, élő kultúránk fennmaradása? És melyik a fontosabb? Mondhatnánk, hogy döntse el mindenki – kinek a pap, kinek a papné…

Esztelen, de talán nem meglepő fejlemény, hogy a két aggodalom egyes képviselői úgynevezett „bal-„, illetve „jobboldali” táborokba tömörülve kicsinylik le és ítélik el egymás aggodalmait. Pedig mindkét aggodalom jogos, és a kettő mélyen összefügg egymással. Mert ha összeomlik a földi világunk, az bizony magával temeti a magyar kultúrát is. Másrészt minden elhaló kultúrával nagyot veszít az egész világ. A baj mindig a másik aggodalom iránti elvakulás.

Minden nemzet az emberiség kisebbsége

Lehetséges például egy olyan jövő, ahol az emberiség összefog, és sikeresen megoldja a klímaváltozás, környezetszennyezés és világjárványok problémáit, de eltűnnek a nemzetek, és velük együtt a mindeddig élő nemzeti kultúrák is. Ez sokakat aggaszt, és jogosan, mert jelenleg a nemzetközi szervezetek a nemzeti kisebbségek jogainak nem tulajdonítanak fontosságot, ilyen kérésekkel nincs hová fordulni. Ebből a nemzetközi tehetetlenségből kifolyólag bukott meg a Minority Safepack kezdeményezés.

Minden nemzet az emberiség kisebbsége. Érezve, hogy magukra maradtak, a nemzeti közösségek magukba fordulhatnak, saját védelmüket és fennmaradásukat próbálva kialakítani. Ezen munkálkodva megtörténhet, hogy a nemzetek „bekeményítenek”, a nemzet fogalmát leszűkítik. Noha alapjában véve a nemzet nem több, mint az egy nyelvet beszélő, közös történelmű emberek széles közössége, a leszűkítés adott világszemléletet, vallást, politikai nézetet, nemzeti jelképekhez való hozzáállást kezd követelni. Aki nem illik be a leszűkített képbe, azt árulónak, belső ellenségnek bélyegzik, és megpróbálják kizárni. Emellett lekicsinylik, kétségbe vonják a nagyvilág nagyon is valós problémáit, mert ugye „a kölcsönkenyér visszajár”.

Romantikus ködből csábít a múlt

Egyesek odáig mehetnek, hogy a kultúra megőrzése és életben tartása végett a Föld és emberiség jelenlegi állapotát be akarják fagyasztani, vagy netán valamely múltbeli állapotát visszaállítani, mert az adott kultúrának így volt otthonosabb. Romantikus ködből csábít a múlt. Így kerülnek elő vagy élnek tovább múltbeli sztereotípiák, a nőkkel szembeni, néha udvariasságba burkolt tiszteletlenség, a hátrányos megkülönböztetés, és kimegy divatból a politikai korrektség. Az ilyen múltba vonulással az a nagy baj, hogy globálisan egyszerűen lehetetlen. Az időgépet még nem találták fel, s az a hajdani szekér már elment. Ahelyett, hogy visszatérne a múlt, gyökeres változások fognak jönni, világszintű átszervezés lesz, és alapjában meg fog változni a világ mindenki számára, ha tetszik, ha nem.

Hogy megértsük, miért lehetetlen a jelen megőrzése vagy a múlt visszaállítása, két dolgot érdemes figyelembe venni. Az egyik, hogy az emberiség történelmében a múlt tökéletes mása globálisan nem tért soha vissza. A mezőgazdaság elterjedése után nem tért vissza a gyűjtögető életmód, az ipari és tudományos fejlődés után nem tért vissza a globális mezőgazdaság. A másik a sejtek növekedése, mint figyelemreméltó példa.

Korlátolt tápanyagban milliónyi sejt növelhető, szaporítható, ami eleinte egyre gyorsabban felívelő, exponenciális növekedést eredményez, de ez a robbanásszerű szaporulat nem tart örökké. Ahogy fogy az élelem, romlik a környezet, a sejtek más táplálékra szorulnak, amire előbb rá se hederítettek, majd amikor már minden elfogy és leromlik, két lehetőség marad. Az egyik a tömeges pusztulás, majd friss, tápdús környezetben az előbbihez hasonló, újabb exponenciális növekedés. A másik a stacionárius állapot, amiben a sejtek minden tulajdonsága gyökeresen megváltozik: addig lassul a szaporulat, amíg éppen csak az elhaló sejteket pótolja, minimális lesz a táplálékfelvétel és salakleadás, sőt a régebben termelt salak is táplálékká válik. Egyes sejtfajták hosszú távon terjedő jelek segítségével átszerveződhetnek, összetapadhatnak, egymást felemészthetik, spórákká alakulhatnak.

A Föld testéből lettünk

Mit jelent mindez az emberiség számára? Nincs a közelben egy másik Föld, tehát az első lehetőség nem nyitott, a múltba nem vezet út. Marad a második, a globális átszerveződés, a szaporulat korlátozása és a környezet eddig példátlan kímélése és helyreállítása. Az ENSZ legutóbbi IPCC-jelentése arra utal, hogy a globális felmelegedés gyorsul, sűrűsödő katasztrófák küszöbén állunk, amik annál elháríthatóbbak lesznek, minél hamarabb kezdjük a globális átszerveződést. Ha ezt is annyira veszi komolyan az emberiség, mint jelenleg az oltások szükségességét, akkor annak nagyon rossz vége lesz.

A Föld négy és félmilliárd éves. Testéből lettünk, baktérium-, növény- és állattársainkkal együtt, a négymilliárd évvel ezelőtt létrejött élet egyik legújabb hajtása vagyunk. A korona is a Földből lett, bizonyára egy hajdani tűzhányó koholta az ércet, amiből alkotta az emberi kéz. A Föld nem hord koronát, ez csak a Nap és az emberek kiváltsága. Tanuljunk a Földtől egymás iránti odaadást és alázatot!

Nem vagyok történész, de az anyaszékünk névadó városába helyezett koronát nézegetve elgondolom, hogy ez a királyi fejék a székelység számára nem ugyanazt jelentheti, mint az összmagyarság számára. I. István király államszervező tevékenysége Erdélybe sohasem hatolt be. Noha elüldözte Gyula vajdát Gyulafehérvárról, első királyunk számára az erdőelvi rész belseje haláláig ismeretlen, titokzatos, bevehetetlen és megszervezetlen maradt.

Pár nemzedékváltásba tellett, amíg a magyar királyok Erdélyre is kiterjesztették teljes uralmukat – de a székelyek akkor se úgy álltak be a korona hűbéri rendszerébe, mint mások. Szabad emberekként a határokat védték, de nem pusztán csak a korona iránti odaadásból, hanem megegyezésből, a szabadságjogaik fejében. Aki nyirbálni próbálta szabadságjogaikat, az ellen fellázadtak, aki visszaígérte, azt támogatták. Így álltak az Erdélybe vonuló, őket félrevezető Mihály vajda mellé is. A korona jelentősége a székelyek számára az 1550-es évektől, miután egyszerre két megkoronázott király volt (egy erdélyi magyar és egy német), nagyot csökkent. A német kézbe került koronát királlyá választott, aranykort teremtő legnagyobb fejedelmünk, Bethlen Gábor visszaszerezte, mégsem hordta soha, bámulatos politikai megfontoltságról és önmegtartóztatásról téve bizonyságot. De bezzeg fejére biggyesztette a koronát Mária Terézia, akinek uralma alatt szabad kézzel lemészárolták a székelyeket Madéfalván. A székelység lelkes részvételével zajló 1848-as szabadságharc Kossuth-címere koronamentes volt. Hacsak Kossuth fel nem próbálta, protestáns ember fejét talán soha nem érintette a korona, amit hol Pozsonyban, hol Bécsben őrizgettek, és az utóbbi 450 évben Székelyföldhöz legközelebb akkor került, mikor Havasalföldön, Orsova mellett elásták a vizes földbe. Mi, a székelyek, a koronához való viszonyunkban és múltunkban másak vagyunk, és ez így van jól. Sokféleségben az erő.

Egy szó mint száz, nem szabadna a korona és a Föld közül csak egyiket választani. Összetartoznak, ahogyan mi is. Összetartó erőnk a köztünk levő különbségek elfogadásában, sokféleségünk beismerésében, megértésében, egymás kölcsönös támogatásában és tiszteletében lenne. Bár lenne.

Dr. Balázsi Gábor Erdővidéken született. Olaszteleken nevelkedett és végezte az elemi iskolát, az általános iskolát 1988-ban Baróton, a középiskolát pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban 1992-ben. Egyetemi, majd mesteri oklevelet a kolozsvári Babeṣ-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán szerzett 1996-ban, illetve 1997-ben. 2001-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louis-ban, a Missouri Állami Egyetemen doktorált fizikából. Posztdoktori kutatásait a chicagói Northwestern Egyetemen rendszerbiológia, majd a Bostoni Egyetemen szintetikus biológia témakörben folytatta.

2006-ban saját kutatócsoportot indított Houstonban, a Texas Állami Egyetem MD Anderson Rákkutató Központjában. Innen kutatócsoportjával együtt 2014-ben a New York Állami Stony Brook Egyetemre költözött, ahol jelenleg is a fizikai és kvantitatív biológia Henry Laufer professzora. 2006-ban a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága Báthory-díjjal jutalmazta az erdélyi magyar nyelvű oktatásért folytatott tevékenységéért. 2009-ben elnyerte az USA Nemzeti Egészségügyi Hivatalának Új Innovátor Díját. 2009-ben és 2014-ben az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája által szervezett Keck Jövőtervező Kezdeményezés meghívottja volt. 2019-ben elnyerte a Biomérnöki Tanszék kiemelt oktatói díját. Szülőföldjével, valamint az erdélyi közösséggel való kapcsolatát távolléte alatt mindvégig fenntartotta.

Dr. Balázsi Gábor