Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már a világűrt is teleszemeteltük

Már a világűrt is teleszemeteltük Tech-Tudomány

Jelenleg a NASA számításai szerint 500 ezer üveggolyó méretű, és több mint 100 millió, egy milliméteresnél kisebb űrszemét kering Föld körüli pályán. Ez  nem tűnik vészesnek, hiszen nagyon kis darabkákról van szó – de máris más a helyzet, ha tudjuk, hogy ezek 36 ezer kilométer per órás sebességgel közlekednek a pályájukon.

Hirdetés
Hirdetés

A Hawaiion tartott Fejlett Optikai és Űrmegfigyelési Technológiák Konferencián erre az egyre durvuló helyzetre kerestek megoldásokat, és elő is álltak néhánnyal – többek között az Arizonai Egyetem kutatói is, akik kész tervvel érkeztek a helyszínre.

Soha nem volt még olcsóbb műholdat fellőni, mint most, ráadásul a magánipar űrkutatási érintettsége miatt valószínűleg csak egyre olcsóbb lesz az ilyen tevékenység – ezt pedig egyre többen használják ki, aminek az a következménye, hogy egyre több az űrszemét, és az űrszemetet elkerülni kívánó űreszköz is a bolygónk körül. Az Arizonai Egyetem kutatói a problémát három részre osztották: az egy centiméternél kisebb, az 5 centiméternél nagyobb, és a köztes méretű űrszemétre, mindegyiket más módszerekkel kell kivédeni – olvasható a Space.com-on.

A legkisebb méretű űrszemetet úgynevezett ostorpajzsokkal lehetne semlegesíteni, amelyek az űreszközökre szerelt védőrétegként jelennének meg, és eltérítenék vagy kisebb darabokra törnék az űrszemetet. Ahhoz, hogy a műhold ne legyen sokkal nehezebb, ez a pajzs csak az 1 centiméteres, és annál kisebb űrszemeteknél működhetne, így találni kell más megoldást a nagyobbak kivédésére is.

Az 5 centiméternél nagyobb hulladékot földi távcsövekkel lehetne kiszűrni, és ezek segítségével alakítani a műholdak manővereit úgy, hogy ne ütközzenek velük. Ez a módszer azonban a kisebb űrszemétnél nem működik, így a köztes méretre is kell megoldást találni.

A szakértők szerint egy, az űreszközökre szerelt infravörös kamera segíthet akár több tíz kilométerről is kiszűrni a száguldó űrszemét által termelt hőt, anélkül, hogy bármilyen segítséget kapna a földi személyzettől. A műholdak aztán szolid üzemanyagot felhasználó, apró rakétákkal helyezkedhetnének a hulladék útjából. Ezek a rakéták könnyűek, gyorsak, viszont csak egyszer használhatók – ezért a technológia ugyan még fejlesztésre szorul, de kiindulópontnak tökéletes lehet az űrszeméttel való ütközés kivédésére. Persze ez még nem oldja meg az űrszemét problémáját, hiszen ideális esetben ki kellene takarítanunk a Föld körüli pályát, hogy ne történhessen baj – de ezek az ötletek remek átmeneti megoldást nyújthatnak.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás