Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megismételné a történelmi sikerét a SpaceX, négy űrhajóst vinne a Nemzetközi Űrállomásra

Megismételné a történelmi sikerét a SpaceX, négy űrhajóst vinne a Nemzetközi Űrállomásra Tech-Tudomány

Október 31-én indulhat útnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a SpeceX Crew Dragon űrhajó, három amerikai és egy japán asztronautával a fedélzetén. Az amerikai elnökválasztáson négy űrhajós szavazhat majd az űrből.

Hirdetés
Hirdetés

Az idei év egyik legnagyobb technológiai sikere volt, hogy a SpaceX a Crew Dragon űrhajó fedélzetén két űrhajóst juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, majd két hónappal később vissza is tértek a Földre. Ezzel Elon Musk cége lett az első olyan magánvállalat, amelynek sikerült ezt összehoznia, ez pedig forradalmasíthatja a jövőben űrutazásokat. A számítások szerint ráadásul minden eddiginél olcsóbban sikerült kihozni azt.

A SpaceX most megismételheti a májusi sikerét, hamarosan ugyanis három újabb űrhajóst vihet a Crew Dragon a Nemzetközi Űrállomásra. A tervek szerint október 31-én indulnak útnak az asztronauták: Mike Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker. Mellettük a japán Soichi Noguchi kapott még helyet. Eredetileg október 23-án startolt volna el az űrhajó, ám végül egy héttel elhalasztották a missziót, hogy a legénységnek és a földi vezérlésnek legyen ideje mindent alaposan ellenőrizni az út előtt.

Ha sikerrel célba érnek, az azt is jelenti, hogy az idei évben négy amerikai asztronauta is a világűrből adhatja majd le a szavazatát az amerikai elnökválasztáson. A Crew Dragon előtt ugyanis az orosz Szojuzt is útnak indítják, amelyen két orosz űrhajós mellett ott lesz a negyedik társuk, Kate Rubins.

Az amerikai űrhajósok számára már évtizedek óta adott a lehetőség, hogy a világűrből is leadják a voksukat az elnökválasztáson. A mostani asztronauták közül Walker ezen a téren már rutinosnak számít, az űrhajós ugyanis 2010-ben már szavazott a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről – írja a The Verge.

A lap szerint egyébként nem bonyolultabb a világűrből szavazni, mint az amerikai katonáknak külföldről. Az űrhajósok már előre kitöltenek egy nyomtatványt, majd az adatok alapján a NASA kap egy biztonságos PDF-fájlt, amivel letesztelik, hogy működik-e a rendszer. Ha igen, az űrhajósoknak e-mailben küldik fel az ISS-re a szavazólapot, amit kitöltve küldenek vissza, a NASA pedig eljuttatja azt a megfelelő körzetekbe.

(HVG)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás