Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Személyes adatokat osztott meg más cégekkel a Facebook

Személyes adatokat osztott meg más cégekkel a Facebook Tech-Tudomány

Sok száz oldalnyi belső dokumentum alapján a The New York Times szellőztette meg, hogy a Facebook óriásvállalatokkal szövetkezett, hogy a felhasználói adatokat „értékesítve” mások is profitálhassanak abból, amibe az oldal beletenyerelt. Apple, Spotify, Netflix – csak néhány név, akik extra bánásmódban részesültek.

Az amerikai napilap által megszerzett dokumentációk, illetve nagyjából 50 korábbi Facebook-alkalmazott során derült fény arra, hogy a közösségi oldal kiemelt üzleti partnereinek éveken át sokkal több információk nyújtott át rólunk, mint amiről a felhasználóknak tudomásuk volt.

A szerződések mindkét irányban kedvező feltételeket teremtettek a NYT szerint: egyrészt lehetővé tette a Facebook számára, hogy soha folyamatosan bővülni tudjanak, másrészt a velük partnerségi viszonyban álló cégek állandó reklámhoz jutottak, hogy szolgáltatásaikat vonzóbbá tegyék. Ilyen megállapodást több mint 150 céggel kötött meg a Facebook, ezek között autógyártók, médiavállalatok, de főleg technológiai vállalatok szerepelnek, mint amilyen az Apple, a Spotify és a Netflix is.

Hirdetés
Hirdetés

A NYT azt is részletezte a megszerzett a dokumentumok alapján, ki milyen extra bánásmódban részesült:

  • a Netflix és a Spotify egyaránt a privát üzenetekre láthatott rá;
  • a Microsoft a Bing keresőmotora révén megkapta az ismerőseink nevét;
  • az Amazon nevekhez és elérhetőségekhez kapott hozzáférést;
  • az Apple pedig a facebookos ismerősök naptárbejegyzéseihez.

A megkötött szerződések 2010-ig nyúlnak vissza, ezek között bőségesen akadnak olyanok is, amelyek 2017-ben is érvényesek voltak. A közösségi oldal egy esetben sem kért pénzt a megosztott információkért, egyszerűen csak nagyobb kaput nyitott azoknak, akikkel korábban szerződéseket kötöttek.

(HVG)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás