Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új, együttérzést kifejező reakciógomb jön a Facebookra

Új, együttérzést kifejező reakciógomb jön a Facebookra Tech-Tudomány

Jövő héttől új reakciógomb érkezik a Facebookra a már meglévő hat mellé. A szívet ölelgető emoji a gondoskodásra utal, és posztokra, képekre, kommentekre vagy videókra lehet majd vele reagálni. 

Hirdetés
Hirdetés

A Messengerbe pedig egy lila pulzáló szív kerül, ami a hivatalos magyarázat szerint több szeretetet és gondoskodást jelent mint az eddigi szív emoji.  Ezt majd úgy lehet elérni, hogy a Messengerben a szíves reakciógombot hosszan nyomva kell tartani, és akkor átvált erre. Ugyanezen a módon lehet visszaváltani a hagyományos szívre, ha valakinek csak kevesebb szeretetet küldene. 

A Facebook közleménye szerint ez az időszak mindenkinek nehéz, ezért szeretnék, hogy az emberek minél könnyebben ki tudják fejezni a szeretetet és a törődést. Ettől nyilván nem lesz a másik embernek munkája vagy bevétele, de az izoláció miatt fontosnak érzik, hogy legalább ilyen apró gesztusokkal jelezhessék egymásnak az emberek a szeretetet. Amit persze akár le is írhatnának, vagy fel is hívhatnák a másikat, de ne legyünk szőrszálhasogatóak.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás