’56 és ’54

Nemcsak oldott kocsmai és szurkolói beszélgetéseken, hanem komolyabb szakmai eszmecseréken is elhangzott már, sőt akad történész és riporter, aki leírta, hogy amennyiben a magyar Aranycsapat győzött volna az 1954-es világbajnoki döntőben, valószínűleg nincs az 1956-os forradalom. Akik ezt a soha nem bizonyítható feltételezést megfogalmazták, azzal érvelnek, hogy a berni kudarc mélyítette a társadalmi-politikai-ideológiai nyomásból fakadó elkeseredést, ami aztán két év teltén népfelkeléshez vezetett.

Ugyancsak hipotézis, sajnos sosem bizonyítható, ám az előbbinél valószínűbb, hogy – képletesen fogalmazva –, „ha nincs ’56, lehetett volna ’58”. Azaz magyar világbajnoki cím. Hogyha a történelmi könyvünkbe kiemelkedő eseményként beíródott magyar forradalom, és annak szovjet eltiprása úgymond szét nem veri az Aranycsapatot, a játékosokban volt, azaz lett volna annyi emberi és sportolói erő, hogy 1958-ban „csakazértis” megmutassák. A fájó ’54-es döntőből több labdarúgónk ott lehetett volna még az ’58-as, svédországi világbajnokságon is.

A berni döntőben ez volt a felállítás, zárójelben az életkorok: Grosics Gyula (28) – Buzánszky Jenő (29), Lantos Mihály (26), Bozsik József (29), Lóránt Gyula (31), Zakariás József (30), Czibor Zoltán (25), Kocsis Sándor (25), Hidegkuti Nándor (32), Puskás Ferenc (27), Tóth Mihály (28). Szintén kerettagok voltak: Budai László (26), Palotás Péter (25), Szojka Ferenc (23), Tóth József (25). A számsor az 1958-as vébére: 32 – 33, 30, 33, 35, 34, 29, 29, 36, 31, 32, plusz 30, 29, 27, 29.

A mellőzöttek között találjuk a Sándor Károly (Csikar) nevét, ő 26 éves volt 1954-ben. Picit „öregfiús” az ’58-as képzeletbeli felállás, ám ne feledjük, hogy a két számsorban 27 és 31 éves életkorral feltüntetett Puskás Ferenc 1963-ban világválogatott, 1965-ben Európa-válogatott volt, és 1966-ig a Real Madridban játszott. Az 1958-as világbajnokságon győzelemre vezethette volna a magyar válogatottat. A tényállás az, hogy a disszidálásokkal felbomlott Aranycsapatból már csak Grosics, Bozsik és Hidegkuti volt ott az ’58-as vébén, de feltűntek olyan klasszisok, mint Sárosi László, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté, valamint az említett Sándor Károly. Volt, lett volna kikből fenntartani az Aranycsapatot, amely 1950. május 14-től 1954. július 4-én estig csak egy mérkőzést veszített, a legfájóbbat.