6–6, tie-break, góóól!

A Föld a világmindenség egyetlen bolygója, amelyen bizonyítottan víz található. Ez okos dolog, mert a víz megöntözi a talajt, abból fű nő ki, és a füvön lehet futballozni, amit a tévé közvetít, és így könnyebben elviselünk vírustól a főnökig és anyósig minden csapást.

Itt van példának okáért a Topolya – FCSB Európa Liga selejtezőmérkőzés (6–6 a rendes játékidőben, 4–5 büntetőkkel). Olyan volt nagyban, mint ahogyan kicsiben fociztunk kissrác koromban. Felleltároztuk a fiúkat: Sanyi, Laci náthás, Palit az apukája megbüntette, Karcsi botlábú, nem baj, ahányan vagyunk, játszunk. Senki nem akar védekezni, csak elöl lenni, és gólt rúgni.

A FCSB kilenc játékosa kovidosként taccsra került, végre szóhoz jutottak a tartalékok. Köztük a harmadik kapus, akinek sikerült tíz másodperc alatt kétszer az ujjai között átengedni a labdát, viszont egy svunggal földre teríteni két ellenfelet, plusz egy saját védőt. Na és? Hát nem unalmas egy Federer – Djokovic meccs, egy fertályórát várhat az ember, amíg valamelyik hibázik…

Mindmáig kedvenc emlékeim a rockkoncert, ahol kétszer elvették a villanyt, a szimfonikus hangverseny, amelyen egy kezdő szólista hegedűs hölgyike minduntalan a karmester mögé bújt, hogy a kottából puskázzon. És őszintén, egy sablonos Rómeó és Júlia előadáson, amikor a hős szerelmes felcsimpaszkodott szíve hölgye erkélyére, reménykedtem, bárcsak elhasadna a nadrágja, legyen mire emlékezni. Ezért egyedülállóan szép a sport. A Fradi kiüti a Celtiket és a nem tudom hány éve idegenben veretlen Zágrebet, a Babos – Mladenovic szuperpárost Amerikában kizárják, mert rájuk nézett egy kovidos; méltatlankodnak, majd Rómában az első fordulóban simán kikapnak.

És a meccs alatt elmélázhattunk, Topolya egy Kézdinél is kisebb elszakított városka, ma is magyar többségű, igaz, egy szál magyar játékossal a csapatban, amely immár a Rekordok Könyvében is szerepel egy őrült éjszaka után. Hát még, ha nyertek volna! Annyira szurkoltunk…