Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A bukaresti közszolgálati tévé ismételten műsorra tűzi a szekuritátés megfigyelésről szóló ankétját, melyben jelentős személyiségek és közemberek vallanak dossziéjukról. Azokat ugyanis a CNSAS jóvoltából azóta kérésre kézhez lehet kapni, ámbátor bizonyos neveket törölnek, sőt, mint kiderült, egyes iratok is hiányozhatnak belőlük. No de tanulságos szembesülésekről számolnak be az interjúk, egy ortodox pap például azt meséli el, mivel utasította el a szekus tiszt felkérését: ő a gyónási titkot ha elárulja, a nyelvét kellene kivágnia egyháza törvénye szerint, márpedig mire menne a fejével nyelv nélkül? Óhatatlanul az jut az ember eszébe: vajon hányan követték példáját?
Megszólal viszont Gabriel Liiceanu, az ismert filozófus, aki meggyőződött arról, lakásába úgy jártak be távollétében, mintha sajátjuk lett volna, lemásolták családi fényképeit is, elolvasták kéziratait, adott időszakokban megfigyelték minden lépését, még azt is, ha nem lyukasztott jegyet a villamoson. Nem is érti, miért tulajdonítottak ekkora jelentőséget személyének, mondja, ő kimondottan „senki” volt akkor, véli, viszont a dosszié egészéből az a szándék bontakozik ki, hogy annak alapján bármikor bárkit bíróság elé lehessen állítani.
Egyes adatok szerint az 50 ezer tartótiszt mindenikének 50 besúgóból álló gépezetet kellett üzemeltetnie, az informátorok egy része pénzbeli javadalmazásban részesült. Egy hölgy meséli is, hogy informátor szomszédjának azóta is minden karácsonykor elküldi a 200 lejes nyugta másolatát, amivel az ő megfigyelését honorálták az illetőnek. A hálózat kiterjedtségét Andrei Bodiu azóta elhunyt brassói költő azzal szemlélteti, hogy diákkorában három kollégiumi szobatársa mindenikének megtalálta a róla szóló jelenté-seit, s arról is tudomással bír, hogy a kötelező kihelyezéskor jegytöbblettel jutalmazták őket a szervek, tehát társaik előtt választhattak állást.
Egymillió megfigyelési dosszié található az CNSAS archívumában, sok százezer informátoré, s Liiceanu pesszimista megjegyzéssel zárja: a felelősségre vonás elmaradt, a volt tisztek és informátoraik velünk élnek, mentalitásukat minden további nélkül megőrizhették…
Egy kis pontosítás: a jegytöbblet nem a besúgásért járt, hanem az ún. UASC- ben, az egyetemisták Kisz- ében kifejtett tevékenységért. Hogy az ott munkálkodók közül kerültek ki általában a pártaktivisták, az tény. De el kell ismerni, a munkájuk általában fontos és hasznos volt, mert a diákkantin, a diákotthonok, a kulturális események stb. szervezését végezték. Ezért kihelyezéskor kérhettek egy 0, 50 pontos jegytöbbletet. Volt egy kolleganőm, aki erősen drukkolt, hogy az utolsó katedrát a szülővárosában megkapja, de amikor őrá került a sor választani, egy csoporttársa, aki ilyen UASC- aktivista volt és néhány tizeddel kisebb általánossal rendelkezett, kérte a plusz fél pontot és Bukarestből az elosztó bizottság jóváhagyta. De, tegyem hozzá, nem egyszer az illető este 11 körül jött az otthonba haza, mondván, UASC- dolgok. Aztán, hogy mit dolgoztak vagy ittak, nem tudom. Azon sem csodálkozom, hogy besúgtak. Minket első évben becitáltak az UASC elé. Amikor rám került a sor, néhány nagyon kedves érdeklődés után- jó- e a kaja, van- e kérésem, javaslatom- rámszegezték a kérdést: tudok- e lányokról, akik külföldi diákokkal járnak, és ha tudok, jelentsem. Morogtam valamit, hogy tanulni jöttem, nem leselkedni, erre rendben, jöhet a következő.