A család éve

Azt nem tudom megmondani, mikortól is ünneplik hivatalosan a családot, azt viszont nagy érdeklődéssel vettem tudomásul, hogy ezt az esztendőt a magyar kormány a családok évének hirdette meg. Ahhoz sem tudok hozzászólni, mit jelent ez tulajdonképpen, mivel jelent többet az eddigi szokásnál, azt viszont örömmel tapasztalom, hogy a magyarországi családokat óvó ötletek, kezdeményezések, cselekedetek egyre gyakrabban, egyre sűrűbben gyűrűznek be hozzánk is, s ha nem is tudják mindjárt megoldani a családokat sújtó, sokszor mérhetetlenül súlyos gondokat, azért jó arra gondolni, valaki törődik ezekkel is.

Azt, hogy tulajdonképpen miből is áll a családok éve, menetközben kiderül, egy dolgot azért már ki is emelhetünk: az erdélyi magyar családokban születő gyerekek után is jár a segély. Sok? Kevés? A lényeg ezen túlmutat: tudnak rólunk, s tesznek értünk!

Nagyon kicsi voltam, és csak később, évek múltán fogtam fel, hogy a háború alatt, az országhatár megváltozása után aránylag nagy mennyiségű élelmiszert utaltak ki nekünk, a nagycsaládnak, enyhítve ezzel az egyébként megrendítő helyzetünkön. Azt, hogy mit jelent a család minden gond ellenére, azt mindenki tapasztalta, vagy tapasztalja nap mint nap, s csak sajnálkozni tudunk azokon, akiknek nem adatik meg legalább karácsonykor megmelegedni a családi fészekben, elmondani, hogy szeretjük egymást. Igen, mellettünk, körülöttünk sokan akadnak, akik ezt nem élhetik át.

Nem is olyan régen két osztályban is fogalmazást írattam Az én családom címmel. Sem az iskola, sem az osztály nem érdekes, mert válaszuk túl általánosnak tűnik. S nem is az a feltűnő, hogy fiatalok maradtak szülő nélkül, hanem az így élő fiatalok nagy száma. A fogalmazást megíró diákok őszintén írták le mindazt, ami őket leginkább bántja, és persze, szóltak álmaikról is. A mintegy hatvan fogalmazványból az derült ki, hogy szinte hetvenöt százalékuk apa, anya vagy mindkettő nélkül „készül a jövőre”. A teljesen árvák és félárvák mellett sokan vannak, akiket nagyszülők gondjaira bíztak a külföldi munkára elszegődött felnőttek, és a megfogalmazásokból kiderül, hogy inkább örülnének, ha a pénz helyett a szülők érkeznének haza.

Szinte kivétel nélkül – és ez a leginkább megható és megszívlelendő! – csendes, nyugodt családi életre vágynak, lakásra, gyerekekre, olyan életmódra, amilyenben sokuknak talán soha nem volt része. Érdekes módon, egy-két választ kivéve, senki nem a drága kocsikat, a felhőtlen életet nyújtó gazdagságot jelölte meg céljaként. Munkahelyre vágynak, ahol megértésre, megfelelő keresetre találnak.

Nos, ha ilyen háttérismerettel közelítjük meg a család évének ügyét, kijelenthetjük: ha minden esztendőt ennek dedikálnánk, belátható időn belül akkor sem tudnánk minden sebre gyógyírt találni, minden családi fészekbe melegséget varázsolni!