Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hírmondó is voltam, s vagyok, amióta írok. Ennél fontosabb már csak az lehet, hogy mit írok, mit írunk. Igazat vagy igazat? A többi szerintem nem érdekes. És ne feledkezzem meg azokról a tollnokokról sem, akik a semmit írva élnek, és messze elkerülik még a valószínűségét is a valóság megírásának.
Kapom és adom tovább az értesülést, hogy a veszettségig elmenő magyarellenes hetilapot indított Certitudine (Bizonyosság) címmel a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete. Hányadik is ez a lap ezzel a hivatástudattal? Nem tudom. A lap „szellemi és erkölcsi irányítójának” Mihai Eminescut tekinti, azt a költőt és újságírót, aki elemi erővel gyűlölte a magyarságot, úgy is írt rólunk. Ő fogalmazta meg azt is, hogy a magyarság semmit nem tett hozzá az emberiség kultúrájához. Írja ezt 1882-ben, 1870-ben.
Nem semmi. Mármint az a magyar semmi, amely Budapestre csábította Eminovics–Eminescut a Familia című román lapban írogatni. Adom azt a hírt is tovább, ami a magyar semmiben valóság, nevezetesen, hogy magam fedeztem föl magamnak a bronz emléktáblát Budapesten, amelyiken írva vagyon, hogy ebben a házban működött a Familia című lap, amelyben a román költő, Eminescu is írt. A tábla ott van a mai áldott szent nap is a házon, sose feszegették le, magam sem. Miközben azon is tűnődtem a látvány élményében, hogy a Nyugat folyóiratnak, Ady, Babits, Móricz Zsigmond, Kosztolányi és a többi nagyjaink írtak, Ignotus meg Osvát Ernő s más szerkesztők idején, annak a lapnak a székháza megvan ugyan, de azon nem hogy bronzból, de még szalmából sincs egy jel, hogy itt működött a Lap…
Különös, nem? És a legnagyobb nacionálsoviniszta Eminescunak ott van. Nekünk meg itt van a legfrissebb sírásó lap első száma, hadd tudjuk meg – na nem azt, hány nemzetközi szerződést szegett meg Románia alig százhúsz év alatt.
Valóban sajtóipari méretekben dől ránk a halálos fenyegetés, de legalább és sürgősen a kitakarodás unszolása a tulajdon szülőföldünkről.
Még meddig hallgattok, erdélyi magyar betűvetők? Én írjam meg nemzeti sírversünket is? És ugyan hol közölném! A Certitudine-ben!