Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ahogy közeledik Erdély annektálásának 100. évfordulója, úgy keseregnek mindinkább a nacionalista román lelkek, hogy a megátalkodott erdélyi magyarok szíve a határokon túlra húz, és ha nem is gondolnak a transzilván területek elveszejtésére, de ezeket a földeket szülőföldjüknek tekintik, olyannyira, hogy az „ősi román földön” még románul sem akarnak megtanulni. De főleg siralmazzák, hogy nem akarnak együtt ünnepelni a románsággal, bár ők is románok, csak éppen magyar származásúak. Arra, hogy ez nem így van, hanem magyarok, legfeljebb román állampolgárok, nem is akarnak gondolni. Az erdélyi magyarokkal nem tárgyalni akarnak, hanem meghunyászkodást várnak el tőlük, amit lojalitásnak ők neveznek.
Amikor felteszed a kérdést nekik, hogy mit tettek, cselekedtek azért, hogy érezzük, a javunkat akarják, de legalább Erdőelve történelmét tárgyalnák a valóságnak megfelelően, mindjárt azzal hozakodnak elő, hogy mondjak példát, miről is hallgatnak. Nem a régmúlttal példálóztam, hanem például azzal, hogy az 1906-ban átadott kolozsvári színház története náluk az első világháború végétől kezdődik, amikor a román katonák a magyar társulatot kidobták az épületből, és törölték a kezdetektől eltelt szinte húsz esztendőt, mintha nem is létezett volna. De bármelyik erdélyi városra tekintünk, a magyar múlt még most is láthatóan jelen van, ezt azonban vagy kihagyják, vagy igyekeznek román magyarázatot adni a történteknek.
Ion C. Brătianu valahai miniszterelnök kimondta: akarják Erdélyt, de erdélyiek nélkül. S az uralmuk első napjaitól kezdve igyekeztek csökkenteni a nemzetiségek számát. Persze, Brătianu az erdélyi románokat is megsértette. Amikor Romániában börtönbe került, és megkérdezték, most lát különbséget az Osztrák–Magyar Monarchia és Románia között, csak annyit válaszolt: a monarchia jogállam volt. Igaz, ezt már későn mondta.
A gyulafehérvári gyűlést népszavazássá léptették elő, s kimondták, hogy az ekkor kinyilvánított akarat okán került Erdély Romániához. Egyetlen kurta mondatot sem tanítanak arról, hogy nagyhatalmak döntöttek az új határok felöl. Most pedig reszketnek, nehogy a nagyhatalmak, ha ez lesz az érdekük, másként döntsenek. Mert az utált Lucian Boia történész megjegyezte: senki meg nem jósolhatja, hogy a história az elkövetkezendőkben milyen kanyarokat vesz.