A legnagyobb győzelem

Könnyen besározódhatunk! A dolog mondhatni együttjár az úton levéssel. S mindannyian úton vagyunk, ugye, születésünktől fogva.
Figyelmet érdemel, hogy Arany János mint nagyvárosi, pesti tapasztalatot idézi fel a besározódást. Hatvanévesen, számvetést végezve írta az Epilógusban: „Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, / Félreálltam, letöröltem.” Csoda-e, ha naponta vágyott – ahogy másutt írta – kunyhóba és vadonba?!

A modernkori költő-utód, Kányádi Sándor is származása és neveltetése helyét szülőfaluja egyik utcájában jelölte meg egy korai versében, éspedig abban a „fél utcában”, ahonnan egykor elindult, hogy aztán hosszú élete során bejárja a nagyvilágot. Ebben a „fél utcában” ismerte meg az emberség mibenlétét, és sajátította el az erkölcsi rendet, ahogy írta: „Becsületből, akit innen / tarisznyáltak, azt egykönnyen // nem fogja az élet piszka, / mert itt még a sár is tiszta.” (A mi utcánk)

Azt gondolom, fölösleges lenne valós tények és okos érvek elősorolása, hogy világunkban, illetve elveinkben hányféle fordulat ment végbe az utóbbi két-három emberöltő során is, nem is beszélve magáról a huszadik század egészéről. Hajlok arra, hogy egyszeűen csak kijelentsem: immár a tiszta is sáros…

Az előző századról különben nemegyszer hangzott el, hogy a végbement földrengésszerű történelmi és politikai fordulatok közepette a legnagyobb kalandnak az számított, ha az ember ott maradt meg, ahol született. Szerencsésnek mondhatom magam – akinek nagyszülei még a Monarchia állampolgáraiként születtek, s engem meglett férfi koromig, úgymond, elkísértek –, hogy szűkebb családom ilyen „kaland” részese volt. Apai nagyapám az első világháborús olasz frontról és fogságból épen került haza szülőfalujába, az anyai pedig a bécsi döntést megelőző napokban egy Kárpátokon túli román katonai táborból oldott kereket, s kétnapi gyaloglás után, átkelve a Háromszéki-havasokon, az Ozsdola fölötti tetőt elérve immár toronyiránt tarthatott – éppen Nagyboldogasszony napján! – Szentléleknek…

A megmaradásról és kalandról imént idézett megjegyzést aztán az egyénre s az emberi természetre vonatkozóan Panek Zoltán egy elmés mondással így egészítette ki: „megmaradni és tisztának maradni még mindig a legnagyobb győzelem.” Ki mondhatná meg, hogy pillanatnyilag győzelemre vagy vesztésre állunk-e?