Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Komoly dolognak tartják az állatbarátságot. Nem csodálkoznék, ha külön rovatot nyitnának ennek a kérdésnek az európai szabvány szerinti életrajzokban, ahogy ma mondják, a szívikben. Mert ugye aki az állatot szereti, az rossz ember nem lehet. Igaz, a régi nótában virág szerepelt az állat helyett…
Szó, mi szó, állatbarát volt s marad az ember. A székelyek körében az ember–medve barátsága sem ritka. Fotózkodás, filmezés kedvéért is évekig tartó barátságot lehet ápolni egy-egy bundással itt-ott a havasokban. Aztán jól ismerjük Uz Bence barátságát Kántor úrral Nyirő regényéből…
Persze, az a jó, ha minden ilyen barátunkat az őt megillető helyen kezeljük, s nem sértjük állati (!) méltóságában. Megszólták, megvetették régen azt a gazdát, aki például lovát, ha kell, ha nem, ütötte-vágta, de ha télen is kitették a lakásból éjszakára a cirmost, az természetesnek számított. Ma viszont egy ilyen városi „polgárt” meleg fekvőhely illet a szobában, no meg homokkal töltött „illemhely” ugyanott. Nem is beszélve a kutyusokról és nagytestű testvéreikről, „akiket” kutyafürdőhelyek, -szépségszalonok, -fodrászatok várnak.
A macskáknak bizonyára ilyenszerű kényeztetésre nincs szükségük. Testük, bundájuk tisztántartását maguk végzik naponta, rendszeresen. Nagy vadászatok után még téli verőfényben is ráérősen fényesre sikálják külsejüket. A mosakodást különös alapossággal végzik. Ennek a régiek még időjárás-előrejelzés szerepet is tulajdonítottak. Figyelték a szobában mosakodó „egyént”, s ha az úgymond kifelé mosakodott, azaz azt a kis mancsát használta huzamosabb ideig, amely kifelé, a szabadba mutatott, az enyhe időt jelentett; de ha befelé mosakodott, az bizony alacsony külső hőmérsékletet jelzett.
Az is természetesnek tekinthető hát, ha egy-egy emberi tulajdonságot valamely négylábú barátunkban látunk megtestesülni. A gazdához való hűséget a kutya példázza, a házhoz, a helyhez valót a macska. Nem csoda, ha a közömbösség tekintetében az utóbbit emlegeti a népi bölcsesség is, mert bizony a tapasztalat azt mutatja, hogy a helyet keresi fel a kis vadász, függetlenül attól, hogy ki várja, illetve hogy hétköznap van-e éppen vagy vasárnap. Nem tesz különbséget sem ebben, sem abban. Annyiba veszi „barátját”, mint a vasárnapot.
Ismerjük be, hogy gyakran rá is szolgálunk erre. Mintha tudná ezt a macska. Hiába, bölcs „ember” őmacskasága!