A magyar költészet napjára

Végső soron a költészetnek, hogy kiteljesedjen a maga törvényei szerint, ki kell válnia az életből, hogy aztán adott helyzetben része lehessen életünknek, hogy egy legyen az élettel. Valahogy úgy, ahogy dalba kezd az ember, akár öröme, akár bánata van. Arany János ezt úgy mondotta, hogy: dalra olvadék…

Dalt szerezni kész a költő szerelemről, hazáról, de akármely más témáról, magáról a költői „mesterségről” is. Ez utóbbiak az ars poeticák, a költői hitvallások, amelyek korról korra változnak, jelentős vagy kevésbé jelentős „elmozdulásokat” mutatnak. Maga a költ szó is mozgásba vagy életre hoz jelentéssel bír, a szó gyöke a mozgást jelentő köl, azaz kel. A szótári meghatározás szerint a költ szónak egy nemesebb értelme is van, miszerint aki költ, az „a képzelő tehetség által feltalált, vagy feladott anyagot bizonyos művészeti kellékek szerént kidolgozza, és kötött vagy kötetlen beszédben eléadja.” (Czuczor–Fogarasi: A magyar nyelv szótára)

A magyar költészet napján s az Arany János-emlékév okán alkalmas lehet a pillanat éppen Arany egy-két, a költésre, az alkotás folyamatára vonatkozó, illetve a költészetet illető elvét felidézni. A költő fontosnak tartotta ahhoz az ókori szállóigéhez fordulni, miszerint a hazug tudjon jól emlékezni, azaz az általa híressé vált megfogalmazásban: „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak.” (Vojtina ars poétikája, 1861)

Persze nem erkölcsi törvények elvetésére biztat Arany, hanem a költemény s a költészet sajátos belső törvényeit kívánja megvilágítani.

„Hazudni rút. Ez ellen a morál,
A társas illem egykint perorál:
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: – szükség fillenteni”

– írja, pontosan szétválasztva életet és költészetet. A művészi igazság megértése és elfogadása viszont egy előfeltételtől függ: az olvasónak tekintetbe kell vennie, hogy a költő nem a valósnak tűnő vagy csak „rész szerint igaz” dolgokról és eseményekről beszél, hanem arról, „mi egészben s mindig az.” Az író, a költő jó esetben egy teremtett, új világot hoz létre, vagyis a való „égi mássát” szemlélhetjük, ha igazi műalkotással találkozunk.

Ideális esetben az olvasás, a befogadás révén a költők által teremtett világok életünk részei lesznek. Nagy költőink, klasszikusok és kortársak így lehetnek társaink, életünk alakítói…