A magyar Leviathán születésnapjára

Államot alapítani nem mindennapos elfoglaltság, még ha a már testet öltött ország (államszervezet) fenntartása és működtetése egy idő után rutinizálódik, intézményesül is. A történelemből leszűrhető tanulságok alapján inkább egy kivételes, szerencsés feltételeket, rendkívüli szervezői tehetséget és teljesítményt igénylő, de kollektív, s közjóra törekvő politikai erőfeszítés. Minek eredményeként egy jól körülhatárolható földrajzi területen feláll egy hatalmi hierarchia, ami fennhatósága alatt saját képére akarja és bírja formálni (formalizálni – racionalizálni) az élet veszéllyel és bonyodalmakkal fenyegető területeit, felügyelve és ellenőrizve, szilárd keretbe, normákba öntve, rendbe és szabályokba foglalva az emberek számára, a valóságon való osztozkodás, az együttélés követendő módozatait. Mondani sem kell, hogy e kivételes jelentőségű tevékenység, de vívmányainak őrzése is rengeteg veszéllyel jár. (És mindennek – nem mellékesen – nélkülözhetetlen összetevő eleme az erőszak. Már csak ezért sem ajánlatos, hogy boldog-boldogtalan ilyesmivel kísérletezzen az amúgy értékes szabadidejében.)

Államok születnek, de sok esetben néhány emberöltő alatt majd nyom nélkül el is tűnnek a történelem színpadjáról. Ehhez képest Vajk, a római módra megkeresztelkedett Szent István, első magyar király által több mint ezer éve megalkotott államképződmény, s szelleme, éltető kollektív akarata, s az abban osztozkodó emberek, a politikai közösség még mindig létezik, valóságos, s ellenáll a történelmi idő viszontagságainak. Ami nem jelenti azt persze, hogy változatlan, hiszen a politikai környezetével szoros összefüggésben számos formát és alakot öltött az évszázadok alatt. Volt, hogy önálló államként megszűnt, de intézményeit (privilégiumait és vívmányait), ha alacsonyabb politikai fokozaton is, de továbbéltették. S nemcsak a magyarok.

A modern államot egy földrajzilag jól körülhatárolható területen jegyzik, azt sugallva, hogy az állam és politikai közösség térbeli kiterjedése és határa egybeesik. Holott a valóság nem mindig ez, mit jól demonstrál, hogy Románia szívében, Székelyföldön is ünneplik augusztus 20-át. Még a 20. század viszontagságai után is.

Pozsony János Csaba