A Mikulás nem hazugság, hanem közös játszma

Piros ruha, repkedő angyalok, rénszarvasok húzta szán: a decemberi varázslat leginkább a gyermeki lét különleges kiváltsága, amely miatt a szülők sokszor fontolgatják magukban azt, hogy átverik a gyerekeiket, ha eljátsszák minden évben a Mikulást.

Később meg azon töprengenek, hogy milyen nagyot fog csalódni a kis lurkó, hogy ha nem az angyalka teszi a karácsonyfa alá az ajándékot. Majd inkább úgy döntenek, nem mondják el, hadd jöjjön rá magától, és sok fontolgatás után oda jutnak, hogy felteszik a kérdést maguknak: mire való a Mikulás és a Jézuska? Miért játszunk, és miért hazudunk, amikor a szeretet ünnepéről van szó, és miért tanítjuk gyerekeinknek, hogy hazudni csúnya dolog, ha mi épp azt tesszük?

Emlékszem, amikor kicsi voltam, mindig olyan jó szórakozás volt a várakozás. Aztán, ahogy nőttem és tudatosult bennem, hogy apukám, a következő évben pedig a nagyapa bújik a Mikulás bőrébe akkor tudtam, hogy ez egy mese. De persze titokban tartottam, és így a játék folytatódott, csak már közösen élveztük a mókát. Sosem éreztem azt, hogy becsaptak a szüleim, hanem inkább arra igyekeztem figyelni, hogy ez a „játék” a hitről szól, arról, hogy vannak csodák, még akkor is, ha tudjuk, hogy talán nem bizonyítható, de mégiscsak vannak. Arról szól, hogy bízhatunk egymásban, bízhatunk a világban, mert van, amiért, hiszen a Mikulás és a Jézuska akkor is „jön”, amikor már tudjuk, hogy fizikai valójában nem létezik. Arról szól, hogy nem csak magunkra számíthatunk, hanem itt a családunk, és benne a csoda: és ezt tanítja számunkra ez a közös játék.

A szülők sokszor attól félnek, hogy a gyerekek számára az ajándékról szól majd az ünnep. Persze, ha az üzleteket nézzük és a kereskedelmi piacot, akkor ez a szájíz van bennünk, de ez rajtunk áll. Engedjük gyerekünket a konyhába, ő is gyúrhat és segíthet a sütisütésben, illetve díszíthet, segíthet csomagolni. Hiszen csak rajtunk áll az, hogy milyen tartalommal töltjük meg az ünnepet. Cate Kennedy ausztrál írónő így fogalmazott: „A gyerekek hisznek a Mikulásban, a felnőttek pedig a gyerekkorban hisznek.” De a lényeg mindkettőnél ugyanaz: hisznek!

Tamás Réka