A nagy játékos

(Hét éve hunyt el Nagy Kopeczky Kálmán)

Bánhatja, igen, nagyon bánhatja, akinek nem adatott meg, hogy bár egyszer munkában láthassa, hallhassa a bábjáték és a mesemondás nagy mesterét! Nagy Kopeczky Kálmán Sepsiszentgyörgy, de nyugodtan leírhatom, az erdélyi, de talán nem túlzok, ha azt mondom, az egyetemes magyar gyerekjáték-birodalom egyik legismertebb, legelismertebb játékosa, alkotója, gazdagítója volt. Igen, volt, mert hét esztendővel ezelőtti elhunyta olyan erővel hatott erre a semmivel sem helyettesíthető műfajra, amelyet lehet, kihevertek kollégái, lelkes nézői, még azok is, akik csak hírből ismerhették nem lankadó munkásságának  eredményességét, de akik közelebbről, akár személyesen, közvetlenül élvezhették meglepően gazdag „báboskodását”, nehezen tudják pótolni a sok humorral és eredetiséggel ötvözött fellépéseit, amelyek a mi bábszínházunk elismertségét megalapozták, közönség-kedvenccé tették.

Tulajdonképpen egyetlen alkalom adódott az én számomra, hogy szót válthassak vele, no nem vendéglői asztal mellett, még csak nem is a nyílt utcán, hanem a számára legilletékesebb helyzetben, egy mesemondó-versenyen, ahová engem is meghívtak a bíráló bizottság egyik tagjaként. Akkor hallottam Őt mesét mondani, már az eredményhirdetés után, s csodálatos volt látni azokat a szemeket, amelyekkel az apró gyerekek rácsodálkoztak a nagy mesemondóra. Hej, hogy értett az ő nyelvükön szólni!

Unokáimmal sikerült nekem is besurrannom vagy két alkalommal az iciri-piciri Bábszínházba, ahol Ő és játszótársai engem, a felnőttet meggyőztek arról, hogy a meséről lemondani soha nem szabad! Nem is lehet! Ezt tapasztaltam akkor is, amikor a Benedek Elek Napközi ebédlőjében a verseny utáni közös ebéd közben a nagyoknak, az óvónéniknek mondott el egy pajzán mesés történetet. Sikeres volt? Lenyűgöző! Azóta is vallom, hogy nincs üdítőbb időtöltés, mint a mesélés és a meseolvasás! Ő erre is tanította azokat, akik meséit hallgatták, előadásait megnézték.