A néma lázadó (Áprily Lajos, 1887–1967)

Versközelben boldog csak az tud lenni, aki bár pár percig bele tud hullni a költő által megálmodott világba. Szerencsés, akit megérintenek a szavak, a belőlük áradó hangulat, s felfrissülve tud kilépni a költészet bűvköréből. Nekem ne mondja senki, aki Áprily Lajost olvassa, hogy nem ejti rabul a csengő-bongó hang, az egymásra feleselő rímek, a szépséges szülőföld sejtelmessége, s nem vágynék mindig vissza oda, ahol bölcsőjét ringatták!

Milyen is a sors? A nagy fordulat után Erdély nagyjai közül jó néhányan kimentek innen szerencsét próbálni. Ám egyikük sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy végleg elveszíthetik a Tündérkertet. Neveket lehetne, kellene sorolni, de nincs erre szükség, sokan, nagyon sokan tudják, hogy nagyszerű íróink, költőink megtalálták ugyan a pillanatnyi nyugalmat, de tolluk csak az itteni sóhajokra bizonyult érzékenynek, minden, ami szépet alkottak, az elhagyott, mögöttük hagyott tájakat idézik fel.

Áprily Lajosnak éppen most, augusztus elején volt elhunyta 55. évfordulója, s milyen az ember, könnyen elsuhanunk mellette, pedig nagy társáról, Tamási Áronról egész esztendőben emlékezünk. Vele együtt tegyük ezt, ha nem is hangosan kinyilatkoztatva, Áprily Lajossal is.

Van, aki a legnagyobb magyar költőnek tartja, de itt, Erdélyben minden bizonnyal kijár neki a legnagyobb elismerés. Brassóban született ugyan, de gyerekkora, s a későbbiek is Székelyföldhöz kötik, iskolái, legfőképpen a parajdi, az udvarhelyi tanulóévek jó útravalóval látták el, és habár 1929-ben Budapestre költözött, ez a „morajos szikla-ország” soha nem engedte őt onnan kiszakadni, még akkor sem, amikor időnként lanyhult a verselési kedv. A szülőföld, Székelyföld minden nehéz pillanaton túlsegítette. Minden bizonnyal ez is a magyarázata – avagy oka? –, hogy 1941-től mindig Parajdon nyaralt egy kis erdei házban.

Ő volt a néma lázadó, aki visszaadja hitünket anyanyelvünk utánozhatatlan szépségében, gazdagságában, s verseiben fegyvertelen vadászként írja fel a kor falára a fényt, és a vár alatt azt is megálmodja – és tovább is mondja –, hogy meddig él a csend.