A nemzet tanára

Nem hiteles Klaus Iohannis államfő, egyáltalán nem hiteles, amikor a „tűrhetetlennek” és „elfogadhatatlannak” nevezi a szélsőségességet és az idegengyűlöletet. Melyikre gondol? Mert ebben is kettős mérce létezik. A zsidókat persze nem szabad bántani, mert mit mond a „civilizált világ”. Az sem elfogadható, hogy Arafat doktort „küldjék haza” az utcára vonuló tüntetők, akik elégedetlenek a kormány által a koronavírus terjedésének visszaszorítására hozott intézkedésekkel (mondjuk, ha a Szociáldemokrata Párt megnyerte volna a választást, akkor nem kizárt, hogy a „pártsemleges” államfő ott vonulna a tömeg élén, de ez egy másik történet). Most annak van az ideje, hogy az elnök felháborodjon a szélsőségeseken, akik szégyent hoznak a finom lelkű, végtelenségig toleráns, kereszténynek „született” román népre.

Csakhogy ez nem így működik! Szíveskedett volna kimozdulni a Cotroceni-palota meleg zugából, levonulni ama gyönyörű márványlépcső aljába, és fellépni akkor is, amikor a magyarokat akarták megszámlálhatatlan alkalommal kikergetni ebből az országból. Talán kegyeskedett volna megmozdítani a füle botját legalább a súlyosabb incidenseknél, például Úz völgyénél, ahol csak Istennek különös csodája akadályozta meg, hogy a 31 évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményeket idéző, tettlegességig fajuló etnikai konfliktus alakuljon ki.

De nem tette! Mi több, elhíresült „autonómista” gyűlöletbeszédével a legmagasabb állami szintre emelte a magyarellenességet, lovat adott a tanulatlan, elvadult, szélsőségesek alá, maga mutatta meg, hogy meddig tart a „szólás szabadsága”. Ezzel – legalább részben – ő is eszmei szerzője az erőszakhullámnak, hiszen nem mai bölcsesség, hogy ahol verbális erőszak van, ott előbb-utóbb fizikai erőszakra is sor kerül.

Akkor ne tegye most a szépet, hanem – mint becsületes pedagógushoz illik – vállalja fel „tanítványait”, akik nem tettek egyebet, csak alkotó módon továbbgondolták azt a „leckét”, amit a „nemzet tanára” leadott nekik. A Művelt Románia nagyobb dicsőségére.